Divathullám a filharmonikus zenekaroknál

Bécs és Pécs szimfonikusai is új egyenruhában lépnek közönség elé. A pécsiek öltözékét a csütörtök esti avatón már meg is csodálhattuk.

A Pannon Filharmonikusok hölgytagjai eozin nyakéket viseltek (Fotó: Végh Dániel)

A hölgyek a Zoób Kati tervezte, Magyar Minőség Háza és Magyar Termék Nagydíjas Eozin ékszereket is viselhették a szintén az Eozinról elnevezett ruhadarabok mellett. Az eddig bézs-fekete színekben játszó zenekar most színjátszó halványzöld és fekete színű ruhadarabokban fog fellépni. A női-férfi ruhakollekció ugyanis a zenekar minden magyarországi és nemzetközi fellépésén erősíti majd a szintén pécsi kulturális ipari örökség, a Zsolnay porcelán hírnevét. A Zsolnay Vilmos által szabadalmaztatott, színváltó fém-lüszter mázt az 1900-as évek elején fedezte fel magának a világ, jelentős díjakat szerezve Párizsban, Torinóban, Saint Louisban és Milánóban is. Ebben az időben elsősorban szecessziós és korai art deco stílusú virágtartókat, fali tálakat, lámpákat, ékszer- és vizitkártya tartókat vontak be ezzel a bevonattal. Ma már a ruhák mellett a Keller Ferenc, Hőnich Richárd, Fialovszky Tamás és Sólyom Benedek tervezte és december 16-án átadott Kodály Központ hangversenytermének külső burkolata is ezt a hatást idézi.

Jandó Jenő zongoraművész mögött a zenekar már az új egyenruhában látható (Fotó: Végh Dániel)

A Bécsi Filharmonikusok új egyenruháját a zenekar hölgytagjai a hagyományos újévi koncerten viselik majd először. Markus Binder, a zenekar pályázatát elnyert bécsi divattervező-tanuló a férfi zenészek nadrágjának hajszálcsíkos anyagából készített nadrágot, a kabátot egy gomb fogja össze. Mindehhez fehér ing és szürke mellény jár. Binder nadrágkosztüm-kreációjával olyan nőies öltözéket kívánt létrehozni, amely egyszerre "időtlen és funkcionális". Az öltözék klasszikus eleganciát akar mutatni, egységes összképet kívánva adni a zenekarról. A praktikumról sem feledkezett meg, hiszen a nadrágban sokkal szabadabban mozognak a zenészek.

A tervek szerint a későbbiekben a férfi zenészek is új egyenruhát kapnak majd. A 140 zenészből álló Bécsi Filharmonikusok között mindössze hét nő található. Az első női tagot 1997-ben vették fel az akkor már több mint 150 éves zenekarba.

A Bécsi Filharmonikusok női tagjai az új kollekcióban

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Belvárosi design Majális

Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG