Dobogós hely az egyik legrangosabb nemzetközi zongoraversenyen

Fuchs Anzhelika, a Zeneakadémia harmadéves hallgatója 3. helyezett lett az idén nyolcadik alkalommal megrendezett ultrechti Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraversenyen, Vitaly Pisarenko és Nino Gvetadze mögött. A díjat Utrecht polgármestere, Aleid Wolfsen adta át a Beatrix Színházban. A tehetséges hallgató tanárai: Szokolay Balázs és Némethy Attila.


Fuchs Anzhelika
Az ifjú tehetséget Szokolay Balázs fedezte fel Ungváron, ahol gyakran volt tagja zongoraversenyek zsűrijének. "Egy hónappal az utrechti megmérettetés előtt a Zeneakadémia legjobb növendékei között megrendezett Yamaha versenyt nyerte meg, és ebből éreztük, hogy Anzhelika jó formában van." – mondta el tanára, Szokolay Balázs. "A leghíresebb Liszt-versenyek, a magyar, a weimari, és az utrechti közül, karrier szempontjából ez utóbbi a legjelentősebb; háromévente rendezik meg, és rengeteg pénzt áldoznak rá. Nagyon örülnék, ha a mi Liszt-versenyünknek is ekkora anyagi támogatása lenne Budapesten!" - tette hozzá.

Az utrechti versenyen kizárólag Liszt műveiből és átirataiból adnak elő a 17 és 29 éves kor közötti indulók. Kötelező mű a h-moll szonáta, és óriási a versenyanyag, amit csak a legteherbíróbb zongoristák bírnak mind fizikailag, mind szellemileg. A 20 esztendős Fuchs Anzhelika a döntőben az Esz-dúr zongoraversenyt, Saint Saens Haláltánc-, és Mendelssohn Szentivánéji álom-átiratát játszotta. A verseny – egyfajta karrierfejlesztési program keretén belül – több mint két éven keresztül viszi bemutatkozni, koncertezni győzteseit, így nem csak Hollandián belül, de a világ minden táján megismerhetik tehetségüket.

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 11 11:26 2008.05.02
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte





    Örülök, hogy én magam nem vagyok zenész így csak a szép dolgokra figyelhetek. Egyébként sokszor a főiskolások tudása is komoly kívánni valót hagy maga után. Egyik énekórámat egyszer egy végzős énekesnövendék tartotta. Jelen volt a tanárnőm is, és a végén beszélgettünk néhány énekesről, Bergonziről, Corelliről, a végzős pedig bölcsen hallgatott. Talán nem tudta kikről van szó....

    Az a véleményem, hogy sokukban nincs meg az a szenvedély ami a zenészi léthez kell. Hogyan fordulhat elő például, hogy valaki végzős énekes és nem ismeri az Otello - t? Sok "laikus" tudása - itt a fórumokon is vannak többen- felér egy zenetörténészével.  Vajon milyen képzés lehet a művészeti karokon, ha az alapvető dolgokra nem hívják fel a figyelmet?

    Persze, én "külsősként" könnyen beszélek. De ismerem az Otello - t.... 

  2. 10 21:36 2008.05.01
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Kedves Ennio!

    Nézz körül a Zeneakadémián és érdeklődj! Nem fogsz meglepődni. Én kizárólag azért regisztráltam, hogy a felháborodásomnak hangot adjak. "Miért akarják lejáratni szegény gyereket" - kérdezi valaki. Senki nem akar senkit lejáratni. Szeretném ha az ilyen arcátlan disznóságoknak meglenne a felelőse. Ha valaki más regisztrált az ő neve alatt, akkor az derüljön ki. (De szerény megérzésem szerint nem ez fog kiderülni.) Ugyanis én ismerem az illető "urat" és viselt dolgait is...

  3. 9 21:11 2008.05.01
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Nem találok rá szavakat... Emoticon: Teeth

  4. 8 21:10 2008.05.01
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Nem értem, hogy hogy lehet egy ilyen versenyeredmény után ilyet beírni...

  5. 7 20:58 2008.05.01
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte



    Természetesen a bátor szót idézőjelben kell érteni. Felháborító és számalmas, hogy a zenészek milyen aljas módom képesek egymásról beszélni.

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Belvárosi design Majális

Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG