Drágább lesz a hamburgi koncertterem

A német kikötőváros grandiózus zenei központot épít az Elba folyó partjára, az átadást 2010 májusára tervezik. Ha az ütemezés nem is változott, az új árkalkulációk szerint 55 millió euróval, azaz 14 milliárd forinttal többe kerül majd az épület a korábbi tervekhez képest.


A hamburgi Elbphilharmonie
A világ tíz legjobb koncerthelyszínének egyike lehet majd az Elbphilharmonie, az épületben helyet kap két koncertterem, amelyek klasszikus és popzenei koncerteket is befogadnak majd, továbbá egy szálloda és számos lakás is a komplexum részét alkotja. A kikötővárosnak azonban még össze kell szednie az összesen 241 milllió eurónyi, azaz közel 62 milliárd forintnyi összeg újonnan felmerült részét. Az eredetileg tervezett összeg ennek kevesebb mint a harmada volt, a végösszeg ütemesen kúszik fölfelé.

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Belvárosi design Majális

Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG