Egyházzene és historikus előadók a Völgyben

Július 23-án kezdődnek a Művészetek Völgye programjai – ezúttal a klasszikus zenei kínálatból csemegéztünk.

A kapolcsi katolikus templomban mindjárt a fesztivál második napján (24. szombat 18:00) kiválónak ígérkező koncertet rendeznek: a Klembala Géza vezette Cantus Corvinus Énekegyüttes  Monteverdi Sestina: A szerelemes könnyei kedvese sírjánál című madrigálciklusát szólaltatja meg. A vasárnapi 14 órai szentmisén és a szertartást követően a Pesti Ferencesek GRECCIO kamarakórusa énekel Kecskés Mónika vezetésével. Július 27-én kedden délután ugyanitt az Aura Musicale (művészeti vezető: Máté Balázs) ad hangversenyt Baráth Emőke szopránénekesnő közreműködésével Purcell, Händel és Bach műveiből. Augusztus eljesén délután a Liszt Akadémia egyházzene szakos hallgatóiból 2004-ben alakult Stella Énekegyüttes lép fel barokk egyházzenei műsorral a kapolcsi templomban.

Vigántpetenden a katolikus templomban július 29-én a Voces Aequales Énekegyüttes a két legjelentősebb magyar reneszánsz királynő: Beatrix és Magyarországi Mária személyéhez köthedő komponisták műveit mutatják be, másnap pedig Seleljo Erzsébet KLASSZ-ösztöndíjas fiatal tehetség ad szaxofon-szólókoncertet.

Taliándörögdön július 26-án a Corvina Consort Kálvin János születésének 500. évfordulója tiszteletére Genfi-zsoltár feldolgozásokat énekel; 28-án pedig Róbert György és Szabó István blokflöte-lant koncertjére kerül sor.

A monostorapáti templom a fesztivál elején nem egyházzenének, hanem az ÜtösVölgynek ad otthont. Július 25-étől az Amadinda ütőegyüttes rendkívül széles repertoárjuk minden színét felvonultató műsorral várja a gyanútlan látogatókat, hogy 30-án este az Új Liszt Ferenc Kamarakórus (művészeti vezető: Erdei Péter), a Zeneakadémia énekkara XX. századi magyar szerzők művein alapuló műsorával vezessen vissza az egyházzene világába.

Legfeljebb stilizált egyházzene, és historikus helyett legföljebb historizáló, mégis idekívánkozik, hogy Pulán július 25-én vasárnap este kilenctől a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar Orff Carmina Buranaját adja elő Somogyi-Tóth Dániel vezényletével.

 

Részletes műsorért keresse a FidelioEst különszámát a szokott terjesztési pontokon!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Belvárosi design Majális

Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG