Elhunyt Baross Gábor

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bartók Béla Énekkara és Koncertzenekara dirigensét, a Liszt Ferenc-díjas, érdemes és kiváló művészt 79 éves korában érte a halál január 23-án.


Baross Gábor
Baross Gábor Budapesten született 1930-ban. 1948-ban beiratkozott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Karára, mellette zenei tanulmányait részben a budapesti konzervatóriumban, részben magánúton végezte Vásárhelyi Zoltán, Sugár Rezső és Geszler György növendékeként. 1953-tól 1964-ig a Magyar Állami Népiegyüttesnél előbb korrepetitorként, majd karmesterként, később a zenekar művészeti vezetőjeként dolgozott. 1948-ban alapítója és vezetője lett a Bartók Béla Énekkarnak, majd 1957-től az Egyetemi Koncertzenekarnak. 1970-től 1973-ig az Egyetemi Színpad vezetője volt, 1990-2003-ig a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének elnöke, 1991-től a Europa Cantat elnökségi tagja, 1996 óta az AGEC (Arbeitsgemeinschaft Europäischer Chorverbände) alelnöke volt. Három hanglemezen, négy CD-n és számos kazettán vezényelt.

Baross Gábor nagy figyelmet szentelt a 20. századi zenének, számos magyar és külföldi kompozíció ősbemutatóját vezényelte. Zeneszerzőként jelentősek a Magyar Rádió és Televízió számára készített népdalfeldolgozásai. 1971-ben elnyerte a Liszt Ferenc-díjat, 1980-ban az érdemes művész, 2005-ben a kiváló művész címet.

Az általa dirigált egyetemi énekkar és zenekar tavaly jubileumi eseményekkel ünnepelte kerek évfordulóit. Baross Gábor fontosnak nevezte az "értő közönség" nevelését, véleménye szerint "a művészet áramába be kell vonni a közönséget", s akkor a hangversenytermek nem csak sztárok fellépése esetén telnek meg. A kórus rendszeresen énekli Bartók Béla és Kodály Zoltán műveit, ugyanakkor repertoárjukból sohasem hiányoznak a kortárs magyar zeneszerzők alkotásai.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 5 17:41 2009.02.10
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    BAROSS GÁBOR EMLÉKÉRE

    "Kedves Barátaim!"

    Fáj, még mindig nagyon fáj.Sokáig fog is.De immár visszavonhatatlan tény, hogy Gábort február 6-án a Farkasréti temető művészparcellájában végső nyughelyére kísértük.Még az Égiek is úgy akarták, hogy ez a szomorú elköszönés a lényéhez illő legyen:hiába jártunk javában a télben, tavaszi idő volt aznap.Még a nap is ragyogott, egészen a sírba tételig.Akkor pedig ez a csodás, életet adó égitest is elbújt a felhők mögé.Gyászolt.Téged pedig végérvényesen befogadott az Anyaföld.

    Tulajdonképpen az erejed teljében történt, minket megdöbbentő, váratlan távozásod is kegy volt.Hiszen egy kerek, nagyszerű életművet hagytál ránk örökül.Megkoronáztad a novemberi, jubileumi, csodálatos ünnepséggel, majd a karácsonyi koncerttel.És nem láttunk elesetten, magatehetetlenül, kiszolgáltatva, hosszú ápolásra szorulva.Bármennyire hiányzol is nekünk, a jó Isten szeretett.Mint ahogy mi is Téged.

    Az sem volt valahol véletlen,hogy mindkét Atya,aki a szertartást végezte Farkasréten és aki az emlékmisét tartotta az Egyetemi Templomban,egyaránt ugyanazt a példázatot tartotta Hozzád méltónak:a magvetést.(Máté evangéliuma 12.13.)"Hasonlatos a mennyek országa az emberhez, a ki az ő földjébe jó magot vetett."

    Gábor jó magot vetett.Már földi életében is dús kalászok nevelkedtek belőle.És azok a magok eztán is szárba fognak szökellni.A Kórus megmarad.Ugyan nem Gábor fogja vezényelni,de szellemisége az övé lesz.Hiszen az a páratlan munka,amit Gábor 6 évtizeden keresztül a magyar kultúra oltárának szentelt,tovább fogja teremni Hozzá méltó gyümölcsét.

    Mi jól tudjuk,kit és mit veszítettünk.Remélem,talán már a Mennyek Országában is tudják,hogy kit és mit nyertek.Az angyalok kórusának és zenekarának ezután csodálatos karnagya lesz.

    Ami nekünk marad,az a szeretet.Ahogy Pál apostol írta a korinthusiakhoz intézett levelében:"a szeretet soha el nem fogy."A miénk nem fog.

    Drága Gábor!Néha azért tekints ránk mosolygós arcoddal a felhők mögül,de azt sem bánjuk,ha olykor-olykor"beintesz"nekünk!

    Nyugodjál békében!

    Szeretettel egy régi kórustagod:Barsi Hajna

  2. 4 15:27 2009.02.03
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Ez nagyon szép bejegyzés, Hajna, legalább mi is megérthetjük, kit veszitettetek, veszitettünk.

  3. 3 14:59 2009.02.03
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Így igaz! Sokan nem tudjuk azóta sem feldolgozni a szomorú tényt. Gábor olyan egyéniség volt, akit sem pótolni, sem feledni nem lehet soha! Kevesen szolgálták rajta kívül 6 évtizeden keresztül olyan alázattal és legjobb tudásuk szerint a magyar kultúrát, szerezve annak számos elismerést. Márpedig mai válságos világunkban csakis a kultúra az, amit letehetünk a roskadozó közös asztalra, amivel kiléphetünk a globális sivárságból. Gábor egész életében megszállott követe volt a kultúrának és rendkívül sokat tett érte.

    13 esztendőt tölthettem (1976 és 1989 között) a kórusban, Gábor szangvinikus, de mindig derűs és elkötelezett irányításával. Rendkívüli élményekben lehetett részem zeneileg, szellemileg, lelkileg egyaránt, ráadásul a vasfüggöny mögül is kiléphettem. Annyi élményt és lelki töltést szerezhettem ebben a remek közösségben, ami feledhetetlen! Mint az a mondása is:"az énekléshez két dolog kell:hideg fej és forró szív."Milyen igaza volt!

    Pályafutásának nagyon szép összegzése volt a kórus 60. éves, jubileumi ünnepsége novemberben. Több száz régi és új kórustag kovácsolódott össze újra a pár órára. És megvoltak az elképzelések és a tervek. Gábor maga volt a vidámság, az életerő és a tenni akarás. Nagyon sokat köszönhetünk neki és nagyon fog hiányozni!

    Drága Gábor! A jó Isten nyugosztaljon és adjon Neked örök békességet! Nekünk pedig megnyugvást.

    Sok kórustag nevében: Barsi Hajna

  4. 2 19:44 2009.01.27
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Sokunk tanulmányainak, örömének-bánatának, sikereinek és kudarcainak évtized(ek)ig volt  - vagy évtizedek óta - tanúja, részese. Az én életem több mint  hét évig elképzelhetetlen lett volna nélküle. Óriási élmény volt már a heti két próba is anno a Ludovikán ... Hihetetlen volt a hite bennünk (is); az akarata, az ereje és karizmája, mellyel 100-120-130 embert összefogott, irányított, a szó legnemesebb értelmében: dirigált. Istenem: együtt  beénekelni, szólampróbázni, összpróbázni, örömzenélni; együtt utazni  a szélrózsa minden irányába... Gábor... hihetetlen, felfoghatatlan, hogy meghalt.  Mi lesz velünk - nélküle? 

    www.latomus.eoldal.hu/cikkek/blogfeleseg/47_Elhunyt_Baross_Gabor_karnagy 

  5. 1 01:34 2009.01.27
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Nyugodjon békében.

    Hiányozni fog a fiatalok nevelésében.

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Belvárosi design Majális

Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG