A világhírű zenepedagógust, aki mozgáson alapuló módszerével a zenei nevelés új kapuját nyitotta meg, vasárnap este érte a halál az Egyesült Államokban. 80 éves volt.
|
|
A Fideliónak májusban adott interjújában ars poeticáját így foglalta össze: "Azt hiszem, nem lehetett volna nehezebb feladatom, mint a mai Magyarországon közösséget teremteni. Ezt csak nagyon elkötelezett hittel lehetséges. Sokan tesznek így, az én részem, a gyerekekhez közel hozni a zenét."
Kokas Klára Szanyban született 1929. április 24-én. Tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola énektanár és karvezető szakán, majd az ELTE lélektan-pedagógia szakán végezte. Mestere, Kodály Zoltán támogatásával zenei tagozatos iskolát és zenei óvodát alapított Szombathelyen. 1969-ig ugyanitt ének-zenei általános iskolai tanár volt, eközben 1959-től 1965-ig a Tanítóképző Intézetben is tanított. 1970-től 1973-ig az első amerikai Kodály Intézet munkatársa volt Bostonban. 1973-tól a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet főiskolai docense, 1990-től az AGAPE Zene-Életöröm Alapítványt vezetője.
Kutatásokat végzett az improvizatív mozgások ihlető és személyiségfejlesztő hatásáról, az eredményekről könyveket írt, amik komoly szakmai elismerésben részesültek. A közelmúltban fejezte be az életművét összegző DVD-sorozatot. A Kodály emlékérem, a Kiváló pedagógus és a Kodály Intézetért díj kitüntetettje.

9 hozzászólás
(fv)
Fidelio
Küldés
Nyomtatás



Elolvasva a "kokasozni" című hivatkozást is, meggyőződhettem, hogy miért olyan csodálnivaló az általam nem ismert, és életben csak egyszer látott kiváló ember szeme. Benne van, amit elmondott magáról és leírtak róla. Irigylésreméltó, hogy 80 évesen is hosszabb távra tervezett, és örülni lehet, hogy legalább a DVD-sorozat elkészült.
Boldogok lehetnek azok a fiatalok, akikkel foglalkozott, és példa a sokszor áldatlan körülmények között dolgozó zene- és egyéb pedagógusoknak.
Egyszeri találkozásunk egy tavalyi márványtermi koncerten volt, ahol a Haydn-év jegyében többek között Kokas Katalin és Dóra is játszott, így valamilyen közeli rokonság kell legyen köztük. Ki tudja?
Tudta, hogy a zene olyan, mint a mindennapi kenyér. Tiszteletreméltó hivatástudattal, emberséggel dolgozott, minden pedagógusnak példa.
5 éves koromtól jártam hozzá, kb 8 évig. Csoportos foglalkozáson: Zene mozgáson vettünk részt. A többi gyerekkel és szülővel is nagyon jó kapcsolat alakult ki. 8 éven keresztül jártunk hozzá, sok emlékezetes foglalkozáson és kiránduláson vettünk részt. Az akkor kialakult kapcsolatokat, mind a mai napig ápoljuk 20-25 év elteltével is. Azt, hogy a zenét imádom, a szüleim melett Klárának köszönhetem.
Nem is vártam más véleményt, hiszen sugárzik róla ezen az alig egy évvel ezelőtti képen, amit írtál. Mi volt a köze a Kokas-lányokhoz?
Kedves Mindegy!
Nincs vérségi rokoknság közöttük. Viszont Kokas Katalin többször hegedült Klári néni foglalkozásain.