Elhunyt Raphael Hillyer, a Juilliard Quartet alapítója

Raphael Hillyer volt az utolsó a vonósnégyes eredeti felállásának tagjai közül, aki távozott az élők sorából. A Juilliard Quartet alapítója 96 éves volt.

Raphael Hillyer

A Juilliard School akkori vezetője, William Schuman komponista alapította a vonósnégyest 1946-ban, a rezidens zenekarból pedig hamarosan világhírű együttes lett. Repertoárjukon a kortárs zene nagy súllyal szerepelt, a repertoár ismertebb műveit pedig új, friss megközelítésben játszották. Robert Mann és Robert Koff hegedűművészek és Arthur Winograd csellista mellett Raphael Hillyer került be a vonósnégyesbe. Hillyer 32 éves volt és az NBC Szimfonikus Zenekara után a Bostoni Szimfonikusok (BSO) tagjaként dolgozott, Bostonban még gyakran játszott a Stradivari Quartettel is, amelyet BSO-beli kollégája, Eugene Lehner vezetett. A Juilliardba szóló meghallgatásra kölcsönbrácsával ment, és a sikeres felvételi után a BSO tagjai próbálták lebeszélni, hogy ne adja fel a biztos karriert egy vonósnégyesért.

Raphael Hillyer 1914. április 10-én született Ithacában (New York állam) Raphael Silverman néven. Édesanyja zongorista volt, édesapja matematikus, aki szabadidejében hegedült. Hillyer hétévesen kezdett hegedülni. Életében fordulatot jelentett 1924-es leningrádi látogatása, amikor Szergej Korgujev és Dmitrij Sosztakovics kurzusain vett részt: ekkortól akart zenei pályára lépni. Matematika szakon végzett, majd a Harvardon zenei tanulmányokat folytatott, ahol osztálytársa volt Leonard Bernstein, aki 1939-ben hegedűszonátát írt neki.

A Juilliard Quartetnek 1969-ig volt tagja, ezután tanított - Washingtonban, a Juilliardon, a Curtis Institute-ban, a Yale-en, a Harvardon, Bostonban, Tanglewood és a Aspeni Fesztivál nyári kurzusain -, szólóesteket adott és kamarafellépéseket vállalt.

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Belvárosi design Majális

Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG