Farkas Róbert zágrábi sikere

A fiatal karmester az 5. Lovro von Matacic nemzetközi karmesterversenyen ért el harmadik helyezést és kapott két különdíjat.

 

A versenyre több mint 40 országból 160-an jelentkeztek. Az előzsűrizés után 16-an mutatkozhattak be a hattagú nemzetközi zsűrinek. A testület elnöke Berislav Klobucar, tagjai Niksa Bereza, Leopold Hager, Jorma Panula, Thomas Sanderling és a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója, Kovács Géza volt.

A verseny első díját Alekszej Bogorad, a moszkvai Bolsoj Színház klarinétművésze, karmestere, második díját pedig Kah Chu Wong, a Szingapúri Kínai Szimfonikus Zenekar asszisztens karmestere nyerte el. A magyar karmester a harmadik díj mellett elnyerte a Horvát Zeneszerzők Szövetségének különdíját és a verseny állandó zenekara, a Horvát Rádió Szimfonikus Zenekarának titkos szavazással odaítélt különdíját is.

Farkas Róbert, Alekszej Bogorad, Kah Chu Wong

Farkas Róbert Ózdon született 1982-ben. Miskolcon és Budapesten folytatta zenei tanulmányait, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen előbb karvezetői, majd karmester szakon. Erasmus ösztöndíjjal került a Berlini Művészeti Egyetemre, ahol Lutz Köhlernél idén diplomázott. Még Zágrábba jövetele előtt kapott szerződést asszisztensi, korrepetitori feladatkörben a berlini Staatsoper Unter den Lindennél.

Lovro von Matacic horvát karmester volt, aki 1899-ben született Susákon és 1985-ben Zágrábban hunyt el. A Bécsi Zeneakadémián tanult, majd bejárta a nagyvilágot és minden neves előadóval és zenekarral dolgozott. A róla elnevezett karmesterversenyt halálának 10. évfordulóján, 1995-ben alapították és rangjához méltóan négyévente rendezik meg.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Belvárosi design Majális

Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG