Farkas Gábor nyerte meg a 6. Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraversenyt Weimarban, november 1-jén. Az első helyezésen kívül négyből két különdíjat is ő hozhatott haza.
A szigorú felvételi követelményeknek eleget tevő 95 résztvevőből végül 58-an jelentek meg az október 22-én kezdődött, négyfordulós nemzetközi versenyen, az Internationaler Franz Liszt Klavierwettbewerb Weimar-Bayreuth-on. A nemzetközi zsűri tagjai között voltak ismert előadóművészek, professzorok, mint például Rolf-Dieter Arens Németországból (a zsűri elnöke), Leslie Howard (Angliából), Paul Badura-Skoda (Ausztriából).
Farkas Gábor a döntőben Liszt: A-dúr zongoraversenyét adta elő a Staatskapelle Weimar zenekar közreműködésével, a hangverseny helyszíne a Weimarhalle volt. Farkas Gábor elnyerte a 10.000 euróval járó első díjat, továbbá a négy különdíj közül a közönségdíjat, valamint a legjobb Joseph Haydn-szonátát előadónak járó elismerést is. A győztes gálakoncertjére november 3-án kerül sor a Bayreuth-i Stadthalle termében.
Az első helyezés mellé számos koncertezési lehetőséget is kapott a fiatal zongoraművész, így szólóhangversenyt és versenyművek előadását a Bayreuthi Fesztiválon, Németország, Ausztria, Hollandia különböző koncerttermeiben, az olaszországi Cagliari Fesztiválon, valamint hangfelvételek lehetőségét a berlini rádióban és a középnémetországi rádióban.
Az 1981-ben Ózdon született Farkas Gábor jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem óraadó tanára és PhD-hallgatója is egyben, aki egykor elnyerte a Fischer Annie ösztöndíjat is. Számos díjat tudhat magáénak: a fiatal tehetségeket elismerő "Márciusi Ifjak Díj" állami kitüntetést, a Junior Prima díjat, valamint rangos nemzetközi szakmai díjakat is átvehetett már. Október 22-én megkapta az idei Liszt nemzetközi lemeznagydíjat első önálló, Liszt-műveket tartalmazó, An Evening With Liszt című CD-jéért. Farkas Gábor a jövő héten három hetes turnéra indul Koreába és Japánba.


(fv)
Fidelio
3 Hozzászólás
Elküldöm































már az is nagy dolog, ha az ember megiszik pár sört Weimarban és belátogat néhány Goethe házba és vesz néhány Rudolf Steiner könyvet és könnyezik egy kicsit Nietzschénél és Lisztnél. De versenyt nyerni, főleg ott, ahol Skoda is zsűrizik. Mikor vagy 2o éve Fellegitől először hallottam emlegetni Skoda nevét, azt hittem, hogy már akkor hallott volt! És lám még él ma is. Majd megguglizom. (éljenek a magyarok a BAUhausBAN!)
http://www.fidelio.hu/klasszikus/forum/harnoncourt_tamogatasaval_epul_az_uj_weimari.aspx
persze Farkas Művész Úrn sikerének azért örülök!
gyenge cím
mert még ha azt írták volna, hogy Bárányé a győzelem!