A dirigens kedden műtéten esett át, így lemondani kényszerült a World Liszt Day szombati, bayreuthi koncertjét, melyen Kovács László vezényel végül.
A karmester látása az előző néhány napban rohamosan gyengült az egyik szemén, mellyel hétfőre már szinte nem is látott. Az orvosok azért döntöttek a halaszthatatlan műtét mellett, mert a kezelés késleltetése akár végleges és teljes látásvezstéshez vezethetett volna. A karmester Liszt 200. születésnapján vezényelte volna a Zenekadémia szimfonikus zenekarának bayreuthi, ünnepi koncertjét a World Liszt Day keretében.
E kezdeményezés keretében szerte a világon Liszt egyik legjelentősebb műve, a Krisztus című oratórium előadásával tisztelegnek a zeneszerző emléke előtt. Több tucatnyi helyen állnak majd össze zenészek, kórusok és énekes szólisták, hogy nemzetközileg ünnepelt karmesterek irányítása alatt megszólaltassák Liszt egyik legjelentősebb művét. A mű október 22-én azokban a városokban fog felcsendülni, melyek Liszt életében is jelentős szerepet játszottak, de olyanokban is, ahol a zeneszerző sosem járhatott, mégis virágzik a Liszt-kultusz - Vilniustól Párizson át egészen Szöulig. Németországban Bayreuth, Ausztriában pedig Bécs csatlakozott a kezdeményezéshez. A hazai közönség Budapesten a Szent István-bazilikában, illetve Egerben, Győrben, Kecskeméten és Sopronban is meghallgathatja ezen a napon Liszt művét.
A Fidelio.hu is különleges anyagokkal készül erre a hétvégére, érdemes velünk tartani!


(fv)
Fidelio
Hozzászólás
Elküldöm






























