Fokozatosan hozzáférhetővé válik a Hungaroton teljes archívuma

A Hungaroton fokozatosan digitalizálja és elérhetővé is teszi teljes archívumát május elején induló internetes zeneboltjában.

Mint azt Hollós Máté, a Hungaroton ügyvezetője szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, a http://www.hungarotonmusic.com/ felületen így a kiadó újdonságai mellett olyan zenei felvételek is hozzáférhetők lesznek, amelyek egyáltalán nem jelentek meg CD-n.

Az internetes zenebolt elindítását indokolva emlékeztetett arra, hogy a hagyományos lemezkereskedelem - elsősorban az illegális másolások és letöltések miatt - meglehetősen válságos helyzetben van, és azt sem lehet tudni, hogy néhány év múlva milyen új hanghordozók lesznek használatban.

A Fotexnettel közös fejlesztésű internetes Hungaroton-katalógus szabadon böngészhető lesz, így számos információt ad az archív felvételekről, a letöltéshez azonban már fizetni kell. A 10 ezer címet tartalmazó archívum darabjait egyenként digitalizálják, és azok sorra fölkerülnek majd a világhálóra.

Hollós Máté elmondta, hogy a honlap indításakor már 2700 felvételből válogathatnak majd az érdeklődők, de ezek közül csupán 2500 felvétel vásárolható meg CD-n. A digitális formában kizárólag az interneten elérhető címek száma pedig május elejétől napról-napra gyarapszik majd.

Az érdeklődők a teljes albumok mellett általában egy-egy dalt is letölthetnek majd, bár az úgynevezett nagy jogdíjas műveknél valószínűleg csak a teljes felvételeket lehet majd megvásárolni. Az online zeneáruház indításakor egy dal 199, egy teljes album pedig 1999 forintba fog kerülni.

Olvasson tovább!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 4 02:13 2011.04.30
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Mondjuk így nem is fog visszaszurlni a másolás. Még vadiúj felvételeknél esetleg elfogadható lenne a 2K-s ár, de a régi anyagoknál nem. Pláne úgy, hogy pl. a JPC-ről a Brill kitűnő felvételei 1 euro/CD vagy az alatti áron elérhetők! Pár száz forintot én is adnék egyes lemezek letöltéséért, de 2K-t nem!

  2. 3 12:05 2011.04.28
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A dalok.hu-n egy dal 124 Ft, egy lemez meg 1250 Ft.

  3. 2 12:01 2011.04.28
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Lehetne, de éppen nemrég értekeztem egy hangoskönyv-kiadóval; azt mesélte, hogy minden eladott hanghordozóról/letöltésről átlagosan öt másolat készül. A kiadók gyakorlatilag a normális ár ötszörösével kalkulálnak.

  4. 1 11:38 2011.04.28
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Lehetne olcsóbb!

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Belvárosi design Majális

Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG