Ismét tolódik a hamburgi hangversenyközpont átadása

2010-ben kellett volna átadni a koncerttermet is mgába foglaló épületegyüttest, de jelenleg 2014 tűnik a legreálisabb dátumnak.

A tartományi rangú Hanza-városban a 2005 körül megálmodott tervek szerint olyan koncerttermet kell építeni, amellyel Hamburg bekerül a világ tíz legjobb koncerthelyszíne közé. Ez az Elbphilharmonie nevű projekt, amelynek bekerülési költségét 2005-ben 77 millió euróban határozták meg, az átadást pedig eredetileg 2011 novemberére vállalta a kivitelező.

Keddi beszámolók szerint a 2007 óta épülő Elbphilharmonie átadását többszöri módosítás után most 2014 végére tervezik, míg a várható költségeket 323,5 millióra becsülik, de név nélkül nyilatkozó városházi politikusok szerint az is előfordulhat, hogy az adófizetők pénzéből végül félmilliárd euró körüli összeget kell majd a beruházásra fordítani.

Hamburg, Elbphilharmonie

A Hafencity elnevezésű - a hamburgi belváros tőszomszédságában, az egykori kikötő területén kialakított - divatos negyed szélén építeni kezdett koncertház kivitelezője és a megrendelő városi önkormányzat között az utóbbi években annyira megromlott a viszony, hogy már csak ügyvédek útján érintkeznek a felek. Rendszerint hosszú listákat küldenek egymásnak, ezeken a másik fél vélt hibáit, mulasztásait sorolják fel. A megbízó 9 ezer hiányosságot állapított meg a félig is alig kész épületegyüttesen, a kivitelező pedig 350 pontban találja hibásnak a terveket. A kivitelező az épület legfontosabb helyisége, az úgynevezett nagy koncertterem tartószerkezeténél alkalmazott tervezői megoldásokat annyira problematikusnak tartja, hogy a kivitelezési munkálatoknak ezt a részét az idén októberben felfüggesztette, novemberben pedig csaknem teljesen leállította a munkát.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Belvárosi design Majális

Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG