Jónás Tamás kapta az AEGON Művészeti Díjat

Az egyik legrangosabb művészeti elismerésként számon tartott díjat idén Jónás Tamás költőnek, az Önkéntes vak című kötetéért ítélte oda az irodalmi zsűri, amely immár negyedszer dönt a díj sorsáról. A három millió forinttal járó elismerés egy másik művészeti ághoz tartozó társdíjas jelölésével is együtt jár. Az AEGON Művészeti Díj ünnepélyes átadására holnap kerül sor.


Jónás Tamás (fotó: Szilágyi Lenke)
Az AEGON Magyarország Zrt. 2006-ban alapította az AEGON Művészeti Díjat azzal a céllal, hogy elismerje a kiemelkedő irodalmi teljesítményeket, s a díjjal is felhívja a közvélemény figyelmét a jelentős művekre és alkotóikra. A díjat élő magyar író kaphatja az előző évben napvilágot látott, kiemelkedő magyar szépirodalmi művéért.

Zatykó Péter, az AEGON Magyarország Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy most, a gazdasági válság idején is fontosnak tartják, hogy támogassák a díjat, hiszen, amikor megalapították azt, hosszútávra terveztek. Ahogy fogalmazott: "Életünkben mély nyomokat hagynak a művészeti alkotások, és ha megvonnánk a támogatást az értékek születésétől, korszakok, fontos színterek szűnnének meg."

A díj nemcsak pénzjutalommal, hanem kézzelfogható képzőművészeti alkotással, egy kisplasztikával is jár. "Idén Major Jankát, a Képzőművészeti Egyetem egyik diákját érte a megtiszteltetés, hogy elkészíthette a Díjat és a Társdíjat is, és mindez az AEGON Magyarország Zrt. fiatal művészeket támogató rendszerének részeként" – mondta Drevenka Edit pr-vezető.

Az AEGON Művészeti Díj különleges konstrukcióval rendelkezik: míg a Díjat szakmai zsűri ítéli oda, a Társdíj sorsáról maga a díjazott dönthet, ő választhatja jelöltjét. "A díjazott nevét minden évben tavasszal, míg a társdíjas nevét ősszel, tehát fél évvel később jelentjük be. A társdíjas szigorúan más művészeti ág képviselői közül kerülhet ki, ezzel is erősítve az egymásra figyelést, a más művészeti ágak iránti érdeklődés és nyitottság jegyében" – emelte ki Eszéki Erzsébet, a díjhoz kapcsolódó sorozat, a Képzett társítások szakmai vezetője, a program kidolgozója, szerkesztője.


AEGON Díj és Társdíj, Major Janka alkotása
A szakmai zsűri tagjai: Lévai Balázs a Magyar Televízió szerkesztője, rendező-műsorvezetője. Bestseller című sorozatában már közel 30 világhírű kortárs írót mutatott be a magyar nézőknek, a beszélgetések szerkesztett változata kötetben is megjelent az Európa Könyvkiadó gondozásában.

Margócsy István irodalomtörténész, kritikus, az ELTE BTK 18-19. századi magyar irodalomtörténeti tanszékén tanszékvezető egyetemi docens, aki 2009 március 15-én Széchenyi-díjat vehetett át.

Vojnich Erzsébet festőművész, aki 2008-ban vett részt először a zsűri munkájában.

Széchenyi Ágnes irodalomtörténész, kritikus, több irodalomtörténeti kötet Pulitzer-díjas szerzője, aki a zsűri nevében így indokolta a döntést: "Az AEGON Művészeti Díjról döntő zsűritagok úgy találták, hogy a 2008-ban megjelent szépirodalmi művek között Jónás Tamás Önkéntes vak című kötete nyújtotta a legmegrendítőbb esztétikai élményt.

Jónás Tamás kihívóan, szemérmetlenül őszinte és provokatív költő. Költészetével az olvasóra terheli a létét érintő egzisztenciális problémáit, védtelenségét, betegségét, anyagi gondjait, nők melletti magányát és származását. Kötetzáró versében (a hátsó borítón!) egyértelműen pontos felsorolását adja a nyomasztó és állandó küzdelembe hajszoló gondjainak. Az idegen olvasó is felelősséget érez a személyesen ismeretlen költő iránt, amikor az kijelenti, hogy ebben a küzdelemben vesztésre áll. De az egyedüllétnek a versekben látott fokán is van kedve és ereje perlekedni, József Attilá-s gesztussal, szembeszegülni az élet megszokott szerepeivel. Dacosan utasítja el, hogy nemesített fa legyen szépelgők haszonkertjében, hogy versek szolgája legyen, nem akar szégyenlős senkinek jól letagadható senkije lenni. Csakhogy ezek a versek ereszkedő dallamúak, ez a versvilág a rontott életről hoz nyers, erős képeket.
Jónás Tamás költészete emberi és nyelvi küzdelem, hogy kifejezze az általa végletesen tragikusan megélt emberi utat, hogy itt tartsa magát köztünk."

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Belvárosi design Majális

Az Erzsébet téren május 25-28. között lesz design vásár, fotókiállítás, családi program és koncert is az Urbitális Majális részeként.

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

És mégis megszólal a pálca

Ugrin Gábor

Az idén 70. születésnapját ünneplő Medveczky Ádám és Simon Erika írónő beszélgetéséből a Kairosz Kiadó jelentetett meg könyvet.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG