Kocsisék a Prágai Tavaszon

Kedden indul a Nemzeti Filharmonikusok Zenekara Prágába, hogy két év szünet után újra sikert arasson a Smetana teremben.

 

Az 1946-ban alapított fesztivál ismertette meg a közönséggel az akkori fiatalokat; Szvjatoszlav Richtert, Msztyiszlav Rosztropovicsot, itt vezényelt először Európában Leonard Bernstein és itt ismerte meg a cseh közönség Ferencsik Jánost is.

Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok próba közben

Kocsis Zoltán már többször volt a Prágai Tavasz vendége a Nemzeti Filharmonikusokkal. A június 2-i koncert műsorán ezúttal Bartók Béla Táncszvitje után Ránki Dezső a szerző 3. zongoraversenyét játssza, majd az a Gustav Mahler szimfónia csendül fel, amelynek bemutatója Budapesten volt 1889. november 20-án. Mahler, aki akkoriban az Operaház igazgatója volt, természetesnek tartotta, hogy új műve a magyar fővárosban hangozzék el először. A gúnyrajzzal, és a kritikusok fanyalgásával kísért bemutató nem vette el Mahler kedvét, a hatalmas művet mégis „megkurtította"; elhagyta belőle a második tételt. Napjainkban ezt a változatot játsszák gyakrabban, de Prágában az úgynevezett Blumine tétel is felcsendül.

A Nemzeti Filharmonikusok, Kocsis és Ránki mellett idén a fesztivál vendége többek között Radu Lupu, Anne-Sophie Mutter, Murray Perahia, és André Previn a Szt. Martin in the Fields Kamarazenekarral.

 

www.filharmonikusok.hu

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG