Zeneszalon
HozzászólásIsmeretterjesztő hangversenyekkel kívánja felhívni Szilasi Alex zongoraművész a nagyközönség figyelmét a Liszt és Chopin korában, a zongoraépítés hőskorszakában épült hangszerekre.
A múzeumokban és gyűjtőknél fellelhető zongorák közül egyre több kerül olyan állapotba, hogy megszólaltatásuk révén új megközelítésben lehet megszólaltatni a romantika korszakának zenéjét. Liszt Ferenc születésnapján egy 1860-as években épült Erard zongorát mutattak be, vasárnap az Iparművészeti Múzeumban egy 1827-es Conrad Graf zongora felújítását kezdik meg, novemberben pedig az MTA dísztermében Chopin-látta Pleyel hangszerek mutatkoznak be.
Amilyen izgalmas felfedezésnek bizonyult a hetvenes-nyolcvanas évek időszakában a barokk zene hangszerhasználata, a 415 herzes "A" hangolás, a bélhúros vonósok, a feltámasztott fortepianók, a fafuvolák vagy a kontratenorok megjelenése, ugyanolyan revelációvá kezd válni az első "igazi" zongorák különleges hangzása, a sokféle technikai lelemény, amely meghatározta a kor előadói gyakorlatát. Az 1800 és 1850 közötti korszak zongoraépítése a hangszergyártás egyik legizgalmasabb periódusa volt, mely a társadalom teljes szerkezetében maradandó nyomokat hagyott napjainkig. A zongora ebben az időszakban vált a zenekultúra és a közösségi élet egyik sarokkövévé, és ekkor terjedt el tömegesen Európa szerte a zeneoktatásban is, államhatalmi kezdeményezésekre, a zeneipar nem kis örömére. Az ötven év alatt tömeges divattá vált zongora hatalmas keresletet támasztott a zeneműkiadás számára is.
A hatvanas évek végére a zongorafejlesztés kísérleti időszaka véget ért, elindult a zongorák uniformizálása, és kialakult a ma ismert erős és robbanékony, nagy termeket is betölteni képes zongorahang.
E változások hosszú időre elhomályosították a "régi" zongorák emlékét, de nem feledkezhetünk el arról, hogy a század első felének zongorarepertoárját, Beethoven, Schubert, Chopin vagy Schumann műveit közönségük nem hallhatta ezeken a steril hangszereken. E kor művészetének interpretálásában új távlatokat nyitnak a szakszerűen felújított korabeli zongorák. Használatuk révén az előadás olyan többlettartalmakkal gazdagodik, amely kárpótolja a hallgatót a modern zongorák makulátlan hangszínéért, cserébe olyan részleteket és rétegeket engednek megszólalni, melyek a mai modern hangszereken gyakran nem is értelmezhetők mint lejegyzési utasítások.
A Zenetudomáyni Intézetben Liszt Ferenc születésnapján Balog József zongoraművész mutatta be a Mácsai János által felújított 1860-as évekből származó Erard zongorát, mely szintén ezt az élményt igazolta: a különlegesen finom billentésű billentyűzet, a villámgyors repetíciós képesség vagy a hárfaszerűen csengő felhangok olyan színekkel gazdagították az előadott Liszt-műveket, amelyekkel Magyarországon idáig ritkán lehetett találkozni.
A nemrég a Lengyel Kultúráért Érdemrend kitüntetését átvevő Szilasi Alex új szalonsorozatai is ezt az élményt teszik megtapasztalhatóvá: az Iparművészeti Múzeum különlegesen értékes hangszerparkjának megszólaltathatóvá tétele már több éve a művész törekvései közé tartozik (emlékezzünk Chopin műveinek Pleyel zongorán történő rögzítésére, az aranyozott Pleyel zongora restaurálására). Most egy 1820-as évek végéről származó bécsi Conrad Graf zongora felújításának ügyéért ad koncerteket a Múzeum dísztermében vasárnap délutántól az intézmény Baráti Körének támogatása érdekében.
November végén további két különleges, immár magántulajdonban lévő szerzeményét mutatja be a művész az MTA dísztermében: egy Chopin tanítványi köréből származó Pleyel pianinót (1847) és egy szintén korabeli Pleyel koncertzongorát (1843), melyeken Chopin kortársainak ritkán hallható romantikus műveit hallhatja az érdeklődő közönség.
A koncerteket a Zeneszalon a szokásos interaktív módon szervezi, vagyis a koncert előtt egy órával érkező érdeklődőket a művész a hangszerek és művek kulisszatitkaiba avatja be.
Elküldöm
