Konzi 170

Egész éves programsorozattal készül a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium jogelődjük, a Nemzeti Zenede megalapításának 170. évfordulójára. Az események egyik csúcspontja a Művészetek Palotájában rendezett Konzisszimó lesz.

Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium

Bokor György igazgató a hétfőn tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az egész éven át futó koncertekkel a Konziban folyó munkára, az iskola alap- és felsőfokú intézményekkel való kapcsolataira, a régi és jelenlegi diákok munkájára, eredményeire szeretnék felhívni a figyelmet. Az augusztus 15. óta regnáló igazgató hozzátette, hogy a rendezvények egy része a Zeneakadémiával közös szervezésben valósul meg.

Dr. Batta András, a jubileumi sorozat fővédnöke, a Liszt Akadémia rektora rávilágított arra, hogy az egységes zenei képzés az egész világon lényeges kérdés, továbbá a zenetanárképzés jelentősége csak nőni fog, hiszen az ország identitásához hozzátartozik a zene, amely művészeti ág elengedhetetlen feltétele a megfelelő utánpótlás-nevelés. Ezért is nagyon fontos, hogy felkarolják a tehetségeket és egyenlő súlyban szerepeljen az oktatásban a 11, 16 vagy a 22 éves fiatalok képzése, hogy egységes folyamatként kezeljék a 14-18 és a 18-25 éves korúak oktatását.

Eckhardt Gábor, a Bartók Konzi igazgató helyettese a programok ismertetésénél elmondta, hogy az eseményfolyamban vannak kiemelt és kísérőrendezvények is és ez utóbbiakkal a szélesebb közönség felé is szeretnének nyitni. Ilyen hangverseny lesz például a január 13-án délután öttől, a Ferencsik-teremben rendezett koncert, ahol vendég zeneiskolások mutatkoznak be. Február végére tervezik az Ifjú szólisták hangversenyét az Olasz Intézetben, április 7-ére pedig az Ép testben ép lélek című tanár-diák napot, amelyre szintén a Ferencsik-teremben kerül sor. Április 22-én a Szent István-bazilikában Bruckner Te Deum című műve hangzik el az iskola énekkarának és zenekarának közreműködésével, november folyamán pedig a Ferencsik-teremben Tanáraink keze nyoma címmel a Konzi egykori és jelenlegi zeneszerző-tanárainak műveiből válogatnak.

A kiemelt rendezvények közül szeptember közepén kerül sor arra az Ünnepi gálahangversenyre, ahol világhírű egykori növendékek lépnek fel. Október 1-jén, a zene világnapján Szimbiózis 2010 címmel az Avilai Nagy Szent Teréz-templom és a Nagymező utcai épület közötti szabadtéri részen a jelenlegi és volt növendékek, valamint a jazz tanszak diákjai adnak koncerteket. Október 22-23-án a Muzsikáljunk együtt! program keretében kétnapos öregdiák-találkozó lesz, ahol a hajdani tanulókat várják kötetlen beszélgetésre, együttzenélésre. November végén másodszor kerül sor a Művészetek Palotájában rendezett Konzisszimóra, ahol a Konzi minden együttese (szimfonikus-, fúvós-, kamarazenekar, kórus, jazz-tanszak) színpadra lép.

A programokat az iskola korábbi igazgatója Kovács Brigitta segítségével állították össze, jelenleg a Nemzeti Zenede Alapítvány Kuratóriumának elnöke, Soltész Anikó foglalkozik a szervezés koordinációjával. A koncertek támogatására alapítványt hoztak létre, amelynek adatai a részletes programlistával együtt rövidesen letölthető lesz a www.konzi.hu oldalon.

Liszt Ferenc 1840. január 11-én adta első olyan koncertjét, amelynek bevételét a Nemzeti Conservatorium megalapítására ajánlotta fel. Az iskola később felvette a Nemzeti Zenede, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium nevet. A Bartók Konzi a magyar zenepedagógia egyik legjelentősebb és leggazdagabb múltra visszatekintő intézménye.

 
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 4 21:50 2010.01.11
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    . . . hát éppen ez a különbség: személyek esetében az "egykori" már egy elhunytat jelöl, ezért valóban a "korábbi" lett volna a helyes megfogalmazás. Hála Istennek, Kovács Brigitta itt van közöttünk és számos kollegával együtt továbbra is nagyrabecsüljük!

  2. 3 21:44 2010.01.11
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Szerettem...

  3. 2 21:41 2010.01.11
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Egykori iskolám...

  4. 1 18:18 2010.01.11
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    "...egykori igazgatója Kovács Brigitta segítségével..."
    stílus, kedves szerk!!!!!!!!!!!
    talán inkább korábbi igazgatója.

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG