Az együttes ezúttal nemcsak névadója, hanem Liszt Ferenc műveiből is játszik a zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából.
A Kossuth-díjas zongoraművész-karnagy által vezetett és felkészített zenekar minden évben a debreceni Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájához kapcsolódva ad koncerteket. A zenekar idén a kecskeméti, a debreceni és a budapesti fellépést követően a párizsi UNESCO Központban zárja körútját, ahol nemcsak Kodály-, hanem Liszt-műveket is színpadra visznek. A világzenekar immár harmadik alkalommal készül fel Vásáry Tamás vezetésével Debrecenben, a munkában hetvenen vesznek részt.I dén a mesterkurzusok a tuba hangszerével bővültek, így immár 13 hangszeren folyik majd az oktatás. Az egyénre szabott kurzusokat tartó 23 tanár között idén először a Debreceni Egyetemre látogat a világ egyik legjelentősebb oboaművésze, Lencsés Lajos is Az Ifjú Zeneművészek tizenegyedik Nemzetközi Nyári Akadémiája iránt továbbra is töretlen az érdeklődés. A 160 résztvevő mintegy negyede érkezik külföldről, idén összesen 13 ország képviselteti majd magát a kurzusokon.


Fidelio/MTI
Hozzászólás
Elküldöm






























