Luisi lesz a Semperoper igazgatója

Fabio Luisi olasz karmester nemrég írta alá azt az öt évre szóló szerződést, amelynek értelmében ő lesz a drezdai Semperoper zeneigazgatója. Az operaház mellett Luisi a Sächsischen Staatskapelle irányítását is átveszi majd.


Fabio Luisi

Eredetileg Guiseppe Sinopoli volt a zeneigazgatói cím várományosa, akinek 2001-ben bekövetkezett hirtelen halála után Bernard Haitink töltötte be ezt a tisztséget. Haitink ez év novemberében várhatóan lemond megbízatásáról. Fabio Luisi hivatalosan csak 2007 augusztus 1-től foglalja majd el az igazgatói posztot, de az addig hátralévő időben is rendszeresen együtt fog dolgozni az operaházzal. A negyvenöt éves dirigens 1999 óta a Mitteldeutschen Rundfunks (MDR) szimfonikus zenekarának vezető karmestere és művészeti vezetője, 2005 októberétől pedig a Bécsi Szimfonikusoknál dolgozik.

Olvasson tovább!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG