Maratonok és operák

A Budapesti Fesztiválzenekar februárban négyszer is jelentkezik koncertekkel a Művészetek Palotájából. 21-én egész napos Beethoven-maratont rendeznek, 24-én, 26-án és 28-án pedig Mozart Don Giovanni című operáját játsszák.

Csonka András, a szerdán tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy számos, a közönség körében is népszerű, közös projekten dolgoztak már a Fesztiválzenekarral. 2008-ban a Csajkovszkij-maratonnal kezdődött tavaly Dvorákkal folytatódott az egy-egy zeneszerzői életművet felvázoló egész napos hangversenyek sora. A Mozart-operák előadásai szintén 2008-ban indultak a Cosí fan tuttéval, majd 2009-ben Fischer Iván rendezésével és vezényletével a Figaro házasságát vitték színre. Idén a három Da Ponte-opera utolsó darabjával, a Don Giovannival várják az érdeklődőket.

Fischer Iván, a Don Giovanni dirigense és rendezője az operával kapcsolatban kiemelte, hogy az integrált operarendezés előnye abban áll, hogy a zene és a cselekmény teljes összhangban van. "Az operajátszás nagy veszélye, hogy a különböző tényezők gyengítik egymást. Én azt szeretném elérni, hogy a néző figyelme soha ne legyen megosztva a látvány és a zene között" - mondta a karmester.

Fischer Iván

Fischer Iván, a Beethoven-maraton művészeti vezetője kiemelte, hogy a tizenegy koncertből álló eseménysor programjait a kapunyitás jegyében tervezték meg. Ezekre a koncertekre, videovetítésekre, kiállításokra ugyanis azok is ellátogatnak, akik ritkán járnak komolyzenei rendezvényeken. A maratonok központi zeneszerzőjét két szempont alapján választják ki: a gazdag életmű és a közönség-vonzerő szerint, a műsorokat pedig mindig úgy állítják össze, hogy a népszerű és közismert művek mellett ritkán hallható különlegességek is helyet kapjanak.

Körner Tamás, a Budapesti Fesztiválzenekar igazgatója hozzátette, hogy bár Fischer Ivánnak nincsenek operarendezői ambíciói, de ezekre az unikális produkciókra, a három Mozart-opera egyéni adaptációjára nagyon nagy a nemzetközi érdeklődés. A Don Giovanni további különlegessége, hogy nem félig, hanem teljes egészében szcenírozott előadás lesz, továbbá a produkcióba bekapcsolódnak a Színház és Filmművészeti Egyetem második évfolyamos hallgatói. A maratonnal kapcsolatban elmondta, hogy egy nap alatt hatszáz művész fog fellépni a tizenegy koncert során, amiket - az eddigi tapasztalatok alapján - sokan örömmel fogják egytől egyig végig hallgatni. A videovetítések anyagát a koncerteken el nem hangzó művekből állították össze olyan előadók tolmácsolásában, akiknek életművében meghatározó szerepe volt a német zeneszerzőnek. A kiállítás ezúttal a bonni Beethoven Házból érkezik és Beethoven és a IX. szimfónia címmel látható majd.

A Beethoven-maraton részletes műsora innen tölthető le.

Mozart: Don Giovanni
2010. február 24., 26., 28. 19:00

Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Km.: Tassis Christoyannis (Don Giovanni), Kristinn Sigmundsson (Kormányzó), Laura Aikin (Donna Anna), Megyesi Zoltán (Don Ottavio), Juliane Banse (Donna Elvira), José Fardilha (Leporello), Sunhae Im (Zerlina), Molnár Levente (Masetto), Budapesti Fesztiválzenekar, Budapesti Stúdió Kórus (karig.: Strausz Kálmán)
D-j.: Zeke Edit
Vez., rend.: Fischer Iván

www.bfz.hu
www.mupa.hu

 
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

A zenekart 1983-ban alapította Fischer Iván és Kocsis Zoltán, ahogy a londoni Times fogalmazott:,„Magyarország fiatal muzsikusainak legjavából". A cél az volt, hogy az igényes próbáknak és a magas követelményeknek köszönhetően az évente három - négy alkalommal hangversenyező zenekar produkciói a főváros zenei életének jelentős eseményeivé váljanak és Budapest új, nemzetközi színvonalú szimfonikus zenekarral gazdagodjék.

A zenekar fontosabb projektjei közül nagy visszhangot keltettek az operaprodukciók: A varázsfuvola, Cosi fan tutte, Figaro házassága, Idomeneo, Orfeo ed Euridice, A török Itáliában, a Bartók halálának 50.évfordulójáról megemlékező ciklus, a Mahler-szimfóniák előadásának többéves programja, a Brahms halálának 100. évfordulója alkalmából rendezett sorozat, a Bartók - Stravinsky ciklus és a 2004-es Liszt-Wagner ciklus. 2005-től a zenekar Budapesti Mahler Ünnep néven saját fesztivált, 2008-tól egy-egy zeneszerző munkásságát bemutató "maratont" rendez.

Az együttes nagy hangsúlyt fektet az új zene népszerűsítésére: számos ős - és magyarországi bemutató fûződik a nevéhez, mecénásként is rendszeresen rendel műveket. 2006-ban a zenekar - első külföldi együttesként - elnyerte a Holland Zenei Díjat.

A BFZ nagyzenekari hangversenyei mellett számos egyéb sorozatot is indított. Rendkívül sikeresek és népszerűek lettek a kamarazene-hangversenyek, a kisgyerekek számára rendezett kakaókoncertek, a "Haydn-Mozart plusz" sorozat, amelyen a zenekar belső versenyen kiválasztott tagjai szólistaként is fellépnek és a Hősök terén, több tízezer hallgató előtt tartott ingyenes szabadtéri koncertek.

A Budapesti Fesztiválzenekar művészi munkáját 28 éve, alapítása óta Fischer Iván zeneigazgató irányítja.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG