Mától lehet szavazni a Prima-díjasokra

Idén is tíz kategóriában jelölték a Prima Primissima Díj várományosait. Az ünnepélyes átadóra december 3-án kerül sor, a közönségszavazás ma indul.

MR Gyermekkórus (fotó: Sárkozy Mariann)

Príma lett többek között Jancsó Miklós filmrendező, Koltai Lajos operatőr, Sándor György színművész, író, rendező a Magyar színház- és filmművészet, Farkas Ádám szobrászművész, Haraszty István szobrászművész, Kubinyi Anna textilművész a Magyar képzőművészet, Baán László a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Csík Zenekar,a Nyírség Táncegyüttes a Magyar népművészet és közművelődés, valamint Érdi Tamás zongoraművész, a MR Gyermekkórusa és Tokody Ilona operaénekesnő a Magyar zeneművészet kategóriában.

Immár nyolcadik alkalommal ítélik oda a Demján Sándor üzletember és a VOSZ Elnöksége által alapított díjat. A választás során a kategóriánként kiválasztott három-három „príma" közül mindegyik kategóriában egy „primisszimát" választanak titkos szavazással a Gálaest napján. A „prímák" 10 ezer euró, míg a „primisszimák" 50 ezer euró díjazásban részesülnek, azaz összesen a tíz kategóriában 700.000 euró kerül kiosztásra ezen az estén Demján Sándor magánvagyonából. A „primisszimák" megkapják a Zsolnay Porcelánmanufaktúra eozin Kincsem-szobrát is, melyet Schrammel Imre, Primissima- és Kossuth-díjas keramikusművész tervezett. Az ünnepélyes ceremóniát a Magyar Televízió élőben közvetíti.

Idén is lesz Közönség Díj, szavazni mától lehet a www.primaprimissima.hu honlapon. Június végétől az internet mellett telefonon, SMS-ben, illetve ősztől a Westend City Center-ben, a Pólus Centerben, valamint a Művészetek Palotájában elhelyezett szavazódobozokba bedobott szavazatokkal lehet majd voksolni. A legtöbb szavazatot kapott jelölt 50 ezer eurós pénzdíjazásban, melyet idén is Csányi Sándor ajánlott fel magánvagyonából. A Közönség-díjas megkapja továbbá az Ajka Kristály Üvegipari Kft. által készített ólomkristály Kincsem lovat. A szavazók közül egy szerencsés nyertes egy személygépkocsival térhet haza.

Negyedik alkalommal osztják ki a Junior Prima Díjat is hat kategóriában, amely mindegyikében nyolc-tíz „junior prímát" választanak ki, és a szerencsés nyertesek fejenként 7.000 eurót, illetve 8.750 eurót kapnak, azaz a jelenlegi hat Junior kategóriában összesen  420.000 euró kerül kiosztásra.

A Prima Primissima Gálaestet megelőzően, az ősz folyamán a Megyei Prima Díj átadókra is sor kerül. Mind a tizenkilenc megyében három-három, a helyi közösség által elismert, kiemelkedő személyiséget, vagy jogi személyt részesít elismerésében a VOSZ megyei szervezete, rangos program és nívós műsor kíséretében. Megyénként 3-3 millió Ft a Megyei Prímák díjazása, melyből 1 millió Ft-ot Demján Sándor, 1 millió Ft-ot a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének központi költségvetése biztosít, 1 millió Ft-ot pedig a helyi vállalkozók adnak össze, tehát a 19 megyében összesen 57 millió Ft kerül kiosztásra a nyertesek között.

A Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának tagjai: Csányi Sándor (elnök), Dávid Ferenc (alelnök), Lovassy Tamás (főtitkár), Csomor Gábor, Czeglédi László, Hanák András, Szőnye József, Takács Ildikó és Zwack Péter.

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG