A karmestert és brácsaművészt, a Borodin Quartet egyik alapítóját svájci otthonában kedden érte a halál. 86 éves volt.
Bár Barsajt az utóbbi évben fájdalmak gyötörték, mégis dolgozott, mert mindenképpen be akarta fejezni Johann Sebastian Bach A fúga művészete című ciklusának zenekari átiratát. Rudolf Barsaj a krasznodari körzetben született 1924-ben. A moszkvai konzervatóriumban tanult, olyan neves kollégákkal együtt lépett pódiumra, mint Szvjatoszlav Richter, David Ojsztrah; Msztyiszlav Rosztropoviccsal és Leonyid Kogannal trióban játszott, majd egyik alapítója volt a híres Borodin Quartetnek, amelyben 1953-ig muzsikált. A nemzetközi zenei életben kulcsszerepet játszó Moszkvai Kamarazenekart 1955-ben hozta létre.
Barátja, Dmitrij Sosztakovics halála után hagyta el a Szovjetuniót, ezután Bécs, London, Párizs legjobb zenekarait vezényelte. Neki köszönhető, hogy Sosztakovics szimfonikus alkotásai az európai koncertélet integráns részévé váltak. Utoljára 2000-ben vezényelt, Mahler X. szimfóniáját. Rudolf Barsaj többször járt Budapesten, fellépett a Budapesti Fesztiválzenekarral és 2000-ben karmesterkurzust is tartott.


(fv)
Fidelio/MTI
3 Hozzászólás
Elküldöm































A müncheni híres, ősi lemezboltban jártam a 80-as évek elején. Igen drága volt, két lemez viszont csillagászati. Az egyik Szegedi Anikó Beethoven op.2 Nr.2-ese, a másik Rudolf Barsaj kis g-moll szimfóniája.
Én ezt említeném mint kitűnő dupla lemezt:
Kiváló muzsikus volt, a Fúga művészetét már felvette Moszkvában saját kamarazenekarával a 70-es években (Melodia, 2 LP) -CD válogatásban is kapható. Lehet hogy most nagyzenekari változaton dolgozott?