Megmenekül a Savaria Szimfonikus Zenekar?

Veszélybe került a szombathelyi együttes működése, de a város önkormányzata lát megoldást a probléma kezelésére.

Tavaly decemberben a Vas Megyei Önkormányzattól még az a hír érkezett, miszerint továbbra is működtetni kívánja a zenekart, ám a jogi környezet megváltozása miatt erre a megyei önkormányzatnak nem maradt lehetősége. Szombathely közgyűlése ekkor határozatban foglalt állást arról, hogy a testület felelősséget érez a hajdan városi alapítású szimfonikus zenekar jövőjével kapcsolatban, ezért kész tárgyalni a Vas Megyei Önkormányzattal.

Szombathely önkormányzata tehát kész átvenni és tovább működtetni a Savaria Szimfonikus Zenekart, amennyiben azt a Vas Megyei Közgyűlés átadja és a polgármester előterjesztését Szombathely Megyei Jogú Város közgyűlése is megszavazza - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere. Puskás Tivadar elmondta: az elmúlt napokban sikerült megtalálniuk azokat a pénzügyi forrásokat, amelyekből a zenekart 2012-ben ugyanazokkal az anyagi kondíciókkal működtethetik tovább, mint tavaly, illetve az azt megelőző esztendőkben.

Szavai szerint Szombathelynek van lehetősége pályázni a központi költségvetésben rendelkezésre álló 1,77 milliárd forintos tartalék keretből, amely egyebek között arra is szolgál, hogy azokat a feladatokat - előadóművészeti szervezetek, könyvtárak fenntartását - finanszírozza, amelyeket a megyei jogú városok vállalnak át a megyéktől.

Savaria Szimfonikus Zenekar (fotó: Czika László)

A 75 dolgozót foglalkoztató Savaria Szimfonikus Zenekar tavaly összesen 378 millió forintos költségvetéssel gazdálkodott, ebből 100 millió forint volt a Vas Megyei Önkormányzattól kapott fenntartói támogatás, Szombathely önkormányzata adott 66,5 millió forint támogatást, a minisztérium pályázat alapján 88,5 millió forintot, a zenekar saját bevétele pedig 123 millió forint volt.

Lazáry Viktor (Fidesz), Szombathely kultúráért felelős alpolgármestere úgy fogalmazott: egyelőre még nem lehet megmondani, hogy a zenekar fenntartása pontosan milyen terheket ró Szombathely költségvetésére, de határozott szándékuk, hogy megmentsék a nagy múltú és a város kulturális élete számára fontos zenekart az esetleges megszűnéstől. Azt, hogy a zenekar mennyiből tud majd gazdálkodni 2012-ben, szavai szerint csak a költségvetés elfogadása után lehet majd megmondani.

Mérei Tamás, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója a sajtótájékoztatón az évi 30 ezer koncertlátogató nevében is köszönetét fejezte ki azért, hogy Szombathely mindent megtesz a zenekar életben tartásáért. Közelgő jubileumuk, alapításuk 50. évfordulójához közeledve felidézte, hogy 1933-ban a zenekar elődjét vezényelte Kodály Zoltán is, az 1962-ben alapított jelenlegi együttes nevéhez pedig olyan rendezvények köthetők, mint a világon egyedülálló Nemzetközi Bartók Szeminárium és Bartók Fesztivál, valamint a Szombathely egyik védjegyévé vált iseumi Varázsfuvola-előadások.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG