Megújul az Erkel Ferenc Emlékház

Május 18-án avatják fel Gyulán a nemzeti opera megteremtőjének kívül-belül megújult szülőházát.

 

Somogyváry Ákos

Az 1795-ben épült szülőházban emlékmúzeumot rendeztek be, ahol az Erkel-család használati tárgyai, dokumentumai és fotói, köztük a zeneszerző harmóniuma és kéziratos kottái láthatók. Az Erkel család 1806-ban érkezett Gyulára Pozsonyból. Az apa, Erkel József 1841-ig lakott és tanított az iskolában. Itt született 1810. november 7-én fia, Erkel Ferenc, a magyar nemzeti opera megteremtője, a Himnusz megzenésítője. Gyula város 1888-ban díszpolgárává választotta, szülőházát emléktáblával is megjelölte. Az emlékmúzeum 1968-ban nyílt meg.

Az elmúlt évben ünnepeltük Erkel Ferenc születésének bicentenáriumát, de a város természetesen nemcsak az évfordulón büszke a város szülöttére. A május közepére megújuló Erkel Ferenc Emlékház immár látványos kiállítással mutatja be Erkel életútját, remélve, hogy a ház több lesz, mint egyszerű múzeum.

Május 18-án 16:00-kor veszi kezdetét az avató ünnepség. A rendezvény házigazdája dr. Havassy Péter, az Erkel Ferenc Emlékház projekt szakmai vezetője, a vendégeket köszönti dr. Görgényi Ernő polgármester. Az Emlékházat átadja és a megújult kiállítást megnyitja dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke és Somogyváry Ákos karnagy, Erkel Ferenc leszármazottja.

Nézzen utána a Fidipédián!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG