Miben halt meg Beethoven?

A zeneszerző halálának okairól már 1827-ben megkezdődtek a találgatások, és azóta sem lanyhul a kutatási kedv.

Ludwig van Beethoven

Alhasi fájdalmak, emésztési nehézségek, kólika, krónikus bronchitis, test- és szájszag, és természetesen a halláskárosodás mind megkeserítették Beethoven életét, halálának okaként a lexikonokban azonban ólommérgezés szerepel. A találgatások azonban nem hagynak alább. 13 éve a hajszálak vizsgálata után szifiliszre gyanakodtak kutatók - köztük az, aki megállapította, Napóleont arzénnal ölték meg, a torinói lepel pedig Jézus idejéből származik -, ezzel szemben öt éve haj- és koponyacsont-vizsgálatok megerősítették az ólommérgezést.

A New York-i Mount Sinai School of Medicine munkatársai ezt a 2005-ös koponyadarabot és egy másik, nagyobb részt vizsgáltak meg, és kimutatták, hogy a zeneszerző koponyájában az átlagosnál nem magasabb az ólom mértéke. Erre természetesen az előző, Illinois államban végzett kutatásokban részt vevők azzal kontráznak, hogy ésszerűtlen az értékek eltérése két koponyadarabban, ráadásul Beethoven koponyája ugyanolyan állapotban van, mint egy ólommérgezett emberé, és a tünetek, a fejfájás, a gyenge izmok, az alacsony energiaszint mind megegyeznek azzal, amit Beethoven magáról írt. A New York-i orvoscsoport szerint azonban érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy a komponista nem tartotta be az orvosai által előírt gyümölcslékúrát, hanem - főleg rossz minőségű - bort ivott, ami amellett, hogy alkolholizmushoz vezethetett, emésztésének sem tett jót, ráadásul hasmenést is okozott. Vannak olyan kutatók is, akik nem vizsgálnak koponya- és hajdarabokat, csupán az elérhető írásos anyagokra támaszkodva állapítottak meg keringési problémát vagy lupust a halál okaként, sőt maga a Mount Sinai School of Medicine egyik orvosa sem zárta ki a sipoly helyéről indult sebfertőzés lehetőségét. Tehát tulajdonképpen azt is mondhatjuk, még mindig nem jutottunk közel a válaszhoz.

 

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 2 09:21 2010.06.04
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Áááá.......egy gyenge drog végzett vele (is). :-)

  2. 1 08:55 2010.06.04
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    - pedig reméltem, hogy ha már cikk született, akkor legalább közelebb jutottunk a megoldáshoz:)

     

    Beethovennek meg-megújuló máj- és veseelégtelensége volt, 1826-tól már nagy szenvedésekkel.

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG