Nagy zenei évfordulók hava lesz az október

Az ősz második hónapjában idén nem a Zene Világnapja lesz az egyetlen nagyszabású nemzetközi zenei esemény. Liszt Ferenc születésének napján, október 22-én a World Liszt Day megrendezésével világszerte fogják ünnepelni a magyar zeneóriást.

Yehudi Menuhin hegedűművész 1975-ben alapította a Zene Világnapját azzal a céllal, hogy a városok zenei eseményeket rendezzenek, a zenészek pedig a koncerttermeken kívül is zenéljenek. A Zene Világnapjára, október 1-jén az elmúlt évek hagyományait folytatva továbbra is a Hungarofest Nonprofit Kft szervezésében kerül sor. Idén a Zeneakadémia is csatlakozik a programhoz: ünnepélyes keretek között átadják a Wesselényi utcai új épületet, amely aznap minden érdeklődő előtt nyitva áll. Emellett négy helyszínen, a Deák téren, a Liszt Ferenc téren, a Blaha Lujza téren és a Nyugati téren számtalan stílusú zene várja az embereket tizenegy órától, egészen este tízig. A programok ingyenesen látogathatók.

A Zeneakadémia új Wesselényi utcai épülete

Október 22-én a nemzetközi World Liszt Day keretében szerte a világon Liszt egyik legjelentősebb műve, a Krisztus című oratórium előadásával tisztelegnek a zeneszerző emléke előtt. Több tucatnyi helyen állnak majd össze zenészek, kórusok és énekes szólisták, hogy nemzetközileg ünnepelt karmesterek irányítása alatt megszólaltassák Liszt egyik legjelentősebb művét. A mű október 22-én azokban a városokban fog felcsendülni, melyek Liszt életében is jelentős szerepet játszottak, de olyanokban is, ahol a zeneszerző sosem járhatott, mégis virágzik a Liszt-kultusz - Vilniustól Párizson át egészen Szöulig. Németországban Bayreuth, Ausztriában pedig Bécs csatlakozott a kezdeményezéshez. A hazai közönség Budapesten a Szent István-bazilikában, illetve Egerben, Győrben, Kecskeméten és Sopronban is meghallgathatja ezen a napon Liszt művét.

Liszt Ferenc

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 3 17:30 2011.09.25
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A cikkből kiindulva találtam erre a tavaszi anyagra, amelyben az alábbi nézhető meg:

    http://ucsd.tv/search-details.aspx?showID=20646

     

     

    Angol nyelvlecke haladóknak...

  2. 2 17:13 2011.09.25
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Pontosabban: a budapesti zeneakadémistákról van szó, akiket Fischer Ádám fog vezényelni.

  3. 1 00:01 2011.09.25
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A cikk még megírhatta volna azt is, hogy Bayreuth-ban éppen a zeneakadémisták előadásában fog felcsendülni a Krisztus oratórium!

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG