Nem Beethoven írta a Für Elise-t?

A világ legismertebb zongoradarabja a legfrissebb kutatások szerint nem Beethoven műve.

Elisabeth Röckel

A Für Elise mindig is izgatta a tudósok fantáziáját, de a kutatások eddig a zongoradarab titokzatos ihletője körül összpontosultak, mígnem tavaly kiderült, hogy Elisabeth Röckel szopránénekesnő, a Fidelio egyik szólistájának húga lehetett a múzsa. Az ifjú hölgy iránt, aki később E. T. A. Hoffmann Don Juan című novelláját ihlette, az 1810-es évek táján állítólag Beethoven komolyan érdeklődőtt.

Luca Chiantore nyolc éve kutatja a zongorapedagógiai alapműként, kaputelefon-zeneként és mobiltelefon-csengőhangként is komoly karriert befutott a-moll bagatell keletkezéstörténetét. A milánói zenetörténész (könyvformában is megjelent) doktori disszertációjában nem kevesebbet állít, mint hogy a Ludwig Nohl által 1865-ben megjelentetett első kiadás alapjául szolgáló, Therese Malfatti tulajdonában álló állítólagos kézirat nem is létezett. A szemfüles közreadó - így Chiantore - jóval Beethoven 1827-ben bekövetkezett halála után tett szert Münchenben egy csokor autográf vázlatra, s azok alapján állította össze a zongoradarabot.

Olyan vázlatlapot a bonni Beethoven-archívumban is őriznek, amelyen a Für Elise-re emlékeztető motívumok olvashatók (ez 1810-ből származik, a vázlatlapon ugyanis az Egmont-kísérőzenéből is szerepelnek részletek). Ám a Ludwig Nohl által kiadott, a híres "Für Elise am 27. April zur Erinnerung von L. v. Bthvn" ajánlással ellátott kézirat azonban már a nyomdába adáskor sem volt meg. Luca Chiantore szerint ezen nincs is mit csodálkozni: a darabot nem Beethoven, hanem a másik Ludwig írta, csak éppen a közkézen forgó vázlatlap bizonyító ereje miatt nem merte saját nevén megjelentetni.

Arra jobb nem is gondolni, mi van akkor, ha az ajánlás is csak úgy származik Beethoven kezétől, mint maga a mű... 

 

Beethoven: Für Elise - km.: Hegedűs Endre (zongora)

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 7 12:31 2010.11.28
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Ez kb. ugyanaz a kategória, hogy a d-moll toccata és fúga nem J. S. Bach kompozíciója, avagy az Aranysisakos férfit nem Rembrandt festette. Valami tudálékos szobatudós felállított egy elméletet, most pedig boldog, mert ő a büdös életben nem tudna a Für Eliséhez hasonló, egyszerűségében zseniálisat írni.  Az elmélet alkotójáról írhatnék egyebet is, de nem érdemes. Kapja be.

  2. 6 13:34 2010.11.27
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Óriási. Le a kalappal.:)

  3. 5 09:12 2010.11.27
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Parsikám, végre egy rendes tudós ember köztünk.:)))))))))))))))))))))))

  4. 4 18:40 2010.11.26
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    :-DDDDD!!!!

  5. 3 17:35 2010.11.26
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A Für Elise -t Verselő Farkas írta Szökellő Őzikének. Mint a tudós Fidelió valamelyik topikjában olvashattuk az indiánok 75%-nyi zsidó gént(?) hordoznak. Nos Verselő Farkas ezért is volt olyan kiválasztott a verselésre, amiről a nevét is kapta, mert ő feltehetőleg 85 % nyit kapott Teremtőjétől. Az irokéz törzs szép szál harcosa szerelmes lett a Grand Canyon távoli vidékén élő  Szökellő Őzikébe, aki a delevárok népének legszebb lánykája volt. De a két törzs között ott tanyázott a sápadt bőrűek tüzes víztől és Coca Colától emberi érzésekből kivetkőzött martalóc bandája. Verselő Farkas füstjelekkel írta szebbnél szebb verseit az égre, melyeket, ha az eső nem esett (akkor a szomorú könnyek hullottak), messze tájakról olvashattak a rézbőrűek egyre szomorúbb népei.

    Az idő múlásával a Verselő már Daloló lett mert a füstjeleket dobolással kísérte - itt figyelhetjük meg a Gesamtkunstwerk első mivoltját az való ős-természetében.

    http://www.youtube.com/watch?v=dMVQZQcioYI

    De az idő csak telt, Szökellő őzike lassan Cammogó Tehén lett mert  egy delevár legényembertől 6 porontyot hozott az világra. És az átellenből érkező füstjelekből olvashatta a közben szintén elnehezedő, pocakosodó  Verselő- Daloló Farkas, hogy füstté vált az szerelmük. Füst a péri felett:

    http://www.youtube.com/watch?v=2WX_4FNoto4               -------------              http://www.youtube.com/watch?v=whcaNI4BN8A

    Lebontotta hát wigwamját, elszívta a búcsúvá vált békepipát, tomahawkját búcsúzóul úgy a kőrisfába vágta, hogy abból csak egy másik kiválasztott tudja majd kirántani, és útra kelt a nagy vízen és meg se állt a Furcsa Földig, ahol egy néger hegedűst és egy fekete-mórt kivéve mindenki  sápadt arcú volt.  Mikor elfogytak a magával hozott aranyrögöcskéi gyomra egyre inkább korgott de néhány jótét lelkű kommunistán kívül az ördög sem segített neki. Génkészlete furcsa üzletek felé vonzotta. Pajeszok vibráltak, kaftánok suhogtak, aranydukátok perdültek, tallérok sokasodtak. Bement kérni egy meleg tányér levest legalább, ha már bölénycomb nincs sehol, de a szúrós szeműek csak annyit kérdeztek: mid van? Neki egy Bélása sem volt, de hirtelen megfogalmazódott benne az oly rég eregetett füstfelhők sűritménye (Dictung, dichten youknow) a dobolás hegyláncokon átívelő ritmusa, és szemét elöntötték a könnyek és szipogva de eldúdolta:     http://www.youtube.com/watch?v=M4gb68by4lE

    A ravasz és minden hájjal megkent (génkészlete kb.110 %) először azonnal ki akarta dobni a szerencsétlen torzonborz csavargót de aztán mert ő is kiválasztott volt, megérezte a dalamban a létezés létezését, a szerelem szeretetét és mindent ami emberi -és főleg azt, hogy eladható.

    Tudta persze, hogy nem így.

    Azonnal hívatta szomszéd bordély  fiatal -természetesen világtalan - zongoristáját és rácba szedték ezt a furcsa dallam zuhatagot ami az ápolatlan koldusból áradt.

    A pajeszos tudta, hogy nyert. Meg volt  a darab, ami tökéletesnek, bár kissé rövidnek tűnt. De ki legyen a szerző?

    A sötét Straßén éppen akkor támolygott keresztül Bécs híres csavargó alkesze, a német Beethoven. Hát az ő nevén adjuk ki! De mi legyen a címe? pöndörgette csavaros pajeszát (mely tulajdonképen csavaros eszének volt szimbolikus folytatása). Eszébe jutott a kis fruska, akit mostanában gyakran látott a  Marienhilfestraße forgatagában. Már a nevét is tudta. Elisabeth.

    Legyen akkor a cime Für Elise!

    Hát ennyi. Nem kell ezen többet pöcsölni. Ez a Für Elise igaz története (az uszodában hallottam).   

    Uff én meséltem!

     

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG