Nemzetközi gitárversenyt nyert Csáki András

A gitárművész a spanyolországi Almeríában megrendezett XII. Julián Arcas Nemzetközi Gitárversenyen szerezte meg az első helyet.

Csáki András (forrás: www.csakiandras.hu)

A megmérettetésben 18 ország 37 versenyzője vett részt, köztük számos nagy nemzetközi verseny korábbi győztese, nemcsak Európából, hanem Ázsiából, Amerikából és Dél-Amerikából - nyilatkozta Szilvágyi Sándor Liszt-díjas gitárművész, Csáki András egyik tanára. A háromfordulós verseny elődöntőjében kötelezőként Joaquín Rodrigo Fandango (Tres Piezas Espanolas) című művét kellett játszani, a Schott Edition kiadása alapján. A középdöntőben 20 percnyi, különböző korszakból származó, szabadon választott műsorral lehetett nevezni. Csáki András Bach E-dúr prelúdiumát (BWV 1006/a) és Giuliani 3-as Rossinianáját (op. 121) játszotta.

A nemzetközi verseny döntőjébe négyen jutottak be. A magyar gitárművészen kívül egy chilei, egy dél-koreai, és egy román előadóművész. Itt egy gitárversenyt kellett megszólaltatni zenekarral. A három választható darab közül Csáki András a döntőben Mario Castelnuovo-Tedesco D-dúr concertóját (op. 99) adta elő, Michael Thomas vezényletével. Csáki András a spanyol verseny győzteseként, az első helyezéssel járó 10.000 eurós pénzdíj mellett megnyert egy koncertgitárt is, amelyet Juan Miguel González gitárkészítő mester készített a verseny első helyezettje számára. Győztesként pedig 2012-ben Spanyolországban készítheti el újabb, immáron harmadik szólólemezét és nemcsak a jövő évi spanyol verseny gáláján játszhat majd, hanem további spanyol gitárfesztiválokra is meghívást kapott.

Csáki András 1981-ben született Budapesten. 11 évesen kezdett el gitározni. 1996-tól a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium növendéke volt. Tanulmányait 2002-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta, ahol 2007-ben kitüntetéssel diplomázott. 2007-től a Zeneakadémia doktori iskolájának állami ösztöndíjas hallgatója. 2009-ben megkapta a Duna Televízió "Magyar Csillagok" díját, valamint a Prima Primissima Alapítvány Junior Prima-díját zeneművészet kategóriában. 2010-ben Márciusi Ifjak-díjjal tüntették ki. Chilétől Japánig, az Egyesült Államoktól Indiáig számos nemzetközi verseny győztese és különdíjasa.

 

 

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG