Először a Berstein-éra, az 1943 és 1970 közötti időszak dokumentumai kerültek az internetre.
A New York-i Filharmonikusok azért választották kezdésnek ezeket az éveket, mert ekkor nyíltak ki a zenekar próbatermének ajtajai a nagyközönség előtt, ekkor indult el a nagyszabású nemzetközi turnék sorozata, átköltöztek a Lincoln Centerbe, illetve kihasználva a televízió előnyeit, több tévéműsort készítettek. A közel harminc év a teljes feldolgozás végére, 2012-re mintegy 1,3 millió oldalt tesz ki.
A következő etapban az 1842-es alapítás és az 1908 közti időszakot, majd az 1909-től 1943-ig terjedő éveket teszik elérhetővé az együttes honlapján. A zenekar archívumának vezetője elmondta, az első 75 évet illetően könnyű dolguk van, mert az alapítók minden aprólékosan és pontosan rendszereztek. A projekt lezárultakor az online archívumban 3200 program, több száz üzleti és magándokumentum, ezernél több, karmesterek jegyzeteivel ellátott partitúra, levelek, újságkivágások, táviratok állnak majd az érdeklődők rendelkezésére.
Az oldalon keresni egyelőre csak személyekre, művekre vagy tárgyszavakra lehet, de a jövőbeli fejlesztések eredményeképp akár szavakra is lehet majd keresni. A munka a Leon Levy Alapítvány 2,4 millió dolláros adományának köszönhetően valósul meg.


(pt)
Fidelio
6 Hozzászólás
Elküldöm































A zenék külső vinyón vannak, a programmok közt nincs felesleges, tehát, repül az abalakon ki.
De amit a LINUX-ról mondtál, az meggondolandó!
Majd beszélek sz.gép GURU-val. Köszi
-1 ébként :)
Ha laptop, tedd a hátizsákodba, és fussál vele, de gyorsan :)
Le kellene tisztítani a sok-sok felesleges zenétől, programoktól stb., ahogy az enyémmel is tették, majd egy LINUX-ot telepítettek az ablakos helyett. Előbbi nyitott forráskódú, sokkal gyorsabb, a vírusok elkerülik, elegáns, szóval jobb. Egyébként: az ajánlott archívumhoz egyébként nem mindenki férhet hozzá :(
Erre sem jön be, biztos lassú a gépem.
Nyertél, mert nálam bejött, és ez a címe: http://archives.nyphil.org/