Peskó a PFZ élén

A keddi hivatalos sajtótájékoztatón bejelentették, hogy Peskó Zoltán a Pannon Filharmonikusok új zeneigazgatója. A budapesti sajtóeseményen Horváth Zsolt igazgató, Kocsis Zoltán első vendégkarmester és Peskó beszélt a részletekről.

Peskó Zoltán (fotó: Dobó László)

"A zeneigazgatói állás Hamar Zsolt váratlan távozásával szeptember 2-án üresedett meg. A zenekar vezetése és művészei közös gondolkodás után elsőként Peskó Zoltánt keresték fel szeptember 9-én. A jelenleg  Svájcban élő dirigenst a számos érv mellett a szeptember 17-i, Művészetek Palotájában elhangzott, Kocsis által dirigált Bartók Concerto győzte meg végül" - mondta Horváth Zsolt.

 

Peskó hozzátette: "Az egyik legjobb Concerto előadás volt, amit valaha is hallottam." Hamar Zsolt felkérésére dolgozott már a zenekarral, így tapasztalta már, hogy rendszeres és jól végzett munka áll az együttes mögött, de ez az előadás sorsdöntő volt. Harmadszorra hívták Magyarországra hosszútávra dolgozni: 1983-ban Ferencsik halála előtt, majd 2000-ben a Magyar Állami Operaház élére és most Pécsre. "Magam is nyitott voltam a lehetőségekre, de most váltak a feltételek ideálissá ahhoz, hogy hazajöjjek. Az új koncertterem megépülése is sokat nyomott a latba a döntés meghozásakor" - fogalmazott.

 

Peskó Zoltán és Kocsis Zoltán (fotó: Dobó László)

Kocsis Zoltán szerint a zenekar és repertoárja, valamint a Peskó által preferált zeneművek miatt is kinőtte a pécsi együttes azt a volumenű koncerttermet, ami jelenleg rendelkezésükre áll. "Szeretném, ha egy európai színvonalú koncertterem, egy "kismüpa" épülne Pécsett" - mondta. Hozzátette, hogy az együttes jelenlegi művészi színvonala Hamar Zsolt munkájának eredménye, és Peskó Zoltán személye a legjobb választás a kontinuitás megőrzése szempontjából.

 

"A Pannon Filharmonikusok hét éve kezdte meg azt a munkát, amely során a magyarországi zenei életet szerették volna újratematizálni. Ez a vállalás Hamar Zsoltnak jelentős mértékben köszönhetően teljesült, és ennek folyománya az is, hogy Peskó, a világszerte 18 országban összesen 64 szimfonikus zenekart vezényelt, operakarmesterként 12 ország 85 operaházban fellépett dirigens átveheti az együttes szakmai irányítását. Ambíciózus időszak előtt állunk, hiszen a 2010-es EKF év után 2011-ben a 200 éves jubileumunkat ünnepelhetjük" - zárta a sajtótájékoztatót Horváth Zsolt.

 

Peskó Zoltán a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1962-ben szerzett diplomát, legelső szárnypróbálgatásait maga Kodály Zoltán és Illyés Gyula érdeklődése kísérte. 1964-ben elhagyta Magyarországot, tanulmányait Olaszországban és Svájcban folytatta, ahol a legnevesebb művészektől tanulhatott. A magyar fiatalember, felkészültségével, szorgalmával, megnyerő egyéniségével kivívta Európa legjobb zenekarainak és dalszínházainak az elismerését. Viszonylag rövid idő alatt az egyik legkeresettebb karmester lett.

 

Nemzetközi karrierje lenyűgöző: világszerte 18 országban összesen 64 szimfonikus zenekart vezényelt, az európai országok vezető zenekarainak mindegyikét (Berlini Filharmonikusok, BBC Szimfonikusok, Londoni Filharmonikusok, Müncheni-, Stuttgarti-, Frankfurti Szimfonikusok, a Francia Rádió Zenekarát, az amszterdami Concertgebouw zenekarát, a Leningrádi, Monte-Carloi, Stockholmi Filharmonikusokat, stb.), de a New York-i Filharmonikusokat is. Operakarmesterként 12 ország összesen 85 operaházában lépett fel szerte Európában és az Egyesült Államokban.

 

www.pannonfilharmonikusok.hu

 

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG