Philip Glass 75

Január 31-én ünnepelte születésnapját a kortárs zene egyik legnagyobb hatású alakja, a minimalista-repetitív stílus egyik legjelentősebb képviselője.

Philip Glass 1937. január 31-én született az egyesült államokbeli Baltimore-ban. Hatéves korában kezdte zenei tanulmányait, nyolcévesen már furulyázott, de 15 éves korára kezdte megunni azt, mert a hangszerek nem biztosítottak neki elég szabadságot álmai teljesüléséhez. A gimnázium második évében értesült, hogy a chicagói egyetem elfogadta a jelentkezését, ezért két év múlva, szülei támogatásával a tóparti városba költözött. Pincérként, reptéri géprakodóként tartotta fenn magát egyetemi évei alatt. Matematikából és filozófiából doktorált, szabadidejében zongorázott, és olyan szerzők műveit tanulmányozta, mint Charles Ives és Anton Webern.

Diploma után New Yorkba költözött, és a híres Juilliard School-ban képezte tovább magát. Ezen időszak alatt felhagyott a 12 hangjegyes technikával, és olyan szerzők zenéivel foglalkozott, mint Aaron Copland és William Schuman. A zeneszerzés általános szabályait elvető, mindenképpen kitörni vágyó Glass ezután a független zeneszerzők irányába fordult. Harry Partch, Charles Ives, Moondog, Henry Cowell és Virgil Thomson jelentették neki a követendő példát, azonban a saját stílusát még mindig nem sikerült megtalálnia. 1960-ban Párizsba költözött, és Nadia Boulanger segítségével fejlesztette tovább tudását. Európában az ismert indai muzsikus, Ravi Shankar hatására kezdett érdeklődni a népzenék iránt. Indiában, Nepálban, valamint Észak-Amerikában kutatott ősi zenei motívumok után, melyet New Yorkba való visszatérése után igyekezett saját munkáiba beépíteni. 1974-re már jó pár önálló művel rendelkezett, melyet a saját magáról elnevezett kis formációval adott elő, illetve zenét szerzett a Mabou Mines Theater Company számára, ahol társalapítóként is közreműködött.

Innen már nem volt megállás, Glass belépett a nagybetűs zene világába, és sajátos stílusával nagyon hamar elismertségre tett szert. Operák, szimfóniák, különböző kórusművek mellett a film világa is megihlette. A tizennégy évig szerzetesként élő Godfrey Reggio mára már kultuszfilmmé vált alkotása, a Koyaanisqatsi (hopi indián kifejezés, jelentése: egyensúly nélküli élet) az egyik első filmzenéje volt. A film narráció és beszéd nélkül, kizárólag a kép és zene harmóniáján keresztül mutatta be a fejlett társadalmi lét, és a természet mára már egyre nehezebben áthidalható szakadékát. A filmet később még két folytatás követte (Powaqqatsi, Naqoyqatsi). Hollywood is felfigyelt a tehetségre, és pár évvel később már olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint John Irwin, Bernard Rose, Martin Scorsese, Peter Weir és Atom Egoyan. Filmzenéi főleg elektronikus alapokra épülnek és minimalisták, de mégis annyira egyéniek és magukkal ragadóak, hogy Glass manapság már állandó filmzenekomponistaként van számontartva az Álomgyárban. 2009-ben sokakkal együtt megkapta a Metropolitan Opera által kiadott Opera News elismerést. 2008-ban érkezett a felkérés hozzá a New York City Operától, hogy írjon olyan darabot, ami Walt Disney életének utolsó hónapjait dolgozza fel. A premier a zeneszerző 75. születésnapjára várható.

Philip Glass neve azonban nemcsak a tengeren túl cseng jól. 2008-ban a budapesti Müpában is elhangzott a Book of Longing című, egész estét betöltő, zenekarra, énekhangra, prózára valamint képi világra komponált műve. A darab Leonard Cohen az utóbbi húsz év során papírra vetett versei és szabadkézi rajzai alapján állt össze. Az előadásról kritikusunk azt írta: "Az este intellektuális megpróbáltatását egyértelműen maga az alkotás jelentette. Csábítónak tűnt az elképzelés, hogy a különböző témájú, hol kivetítőn ovasható, hol Leonard Cohen hangján megszólaló, hol énekelt költemények és a mellettük vetített képek, ember nélküli, néma, kezdetleges szobabelsők, gyerekes szívkontúrokból kialakított Dávid-csillagok, férfiarc-karikatúrák és jelzésszerű fejjel rendelkező női aktok olyan szervezetten improvizatív renddé állnak össze az este folyamán, amelyek gondolkodásra, a világhoz való személyes viszony felülvizsgálatára késztetnek anélkül, hogy harsány szándékossággal hirdetnék a céljukat."

Az idő tengelyen némiképp közelítve a mához, a 2012-es londoni olimpia alkalmából rendezett Kulturális Olimpián is helyet kapott a Robert Wilsonnal létrehozott legendás Einstein a tengerparton című előadása kapcsán. 2013-ban tervezik megnyitni Linzben az új operaházat, melynek nyitóelőadásán is Glass-mű fog megszólalni.

Részlet a Koyaanisqatsi című filmből: