Rajka Imola kapta az idei Ferencsik-díjat

A Magyar Állami Operaház szólamvezető hegedűművésze a zenekarban végzett közel húsz éves szakmai munkájával érdemelte ki az elismerést.

A január 26-i díjátadó rendezvényen Héja Domonkos, az Operaház főzeneigazgatója tüntette ki Rajka Imolát. A hegedűművésznő a Ferencsik-díj átvételekor mindazoknak köszönetet mondott, akik a szakmai és a magánéletben segítették pályafutását, továbbá kifejezte háláját a dalszínház zenei vezetésének az iránta tanúsított bizalomért. Rajka Imola Erdélyben egy Maros-menti faluban született, ahonnan elmondása szerint a munka szeretetét hozta magával legfontosabb útravalóként. Hegedűtanulmányait nyolcévesen Marosvásárhelyen kezdte, majd tizennégy évesen Kolozsváron folytatta. Magyarországra 1988-ban települt át, felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol művészdiplomáját szerezte. Mestere Komlós Péter, Bánfalvi Béla és Gulyás Márta volt. Már zeneakadémiai tanulmányai első évében, próbajáték után a Magyar Állami Operaház zenekarába kapott szerződést. 1993 óta a prím szólam vezetője. Operaházi munkája mellett rendszeres közreműködő a Budapesti Fesztiválzenekar és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának hangversenyein, és kamaramuzsikusként is széleskörű tapasztalatokkal rendelkezik.

Rajka Imola (fotó: MTI)

Ferencsik János emlékére Forgách József hozott létre alapítványt 1986-ban. Korábban a Ferencsik-emlékdíjat páratlan évben az Állami Hangversenyzenekar (mai nevén Nemzeti Filharmonikusok), páros esztendőben pedig a Magyar Állami Operaház Zenekarának egy-egy olyan művésze vehette át, aki a kuratórium döntése alapján az évad legjobb művészi produkcióját nyújtotta. Az emlékdíjat első alkalommal Ferencsik János születésének 80. évfordulóján, 1987. január 18-án adták át. A Reich Károly által tervezett emléklapot kiemelkedő művészi munkájukért vehetik át a muzsikusok; 2004-től minden esztendőben az Operaház zenekarának egy művésze részesül Ferencsik-emlékdíjban.

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 1 11:15 2012.01.30
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Szívből gratulálok!:)

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG