Régi orgonadarabok tértek vissza Győrből a Zeneakadémiára

Visszaszállították Budapestre a Zeneakadémia eredeti orgonájának azon darabjait, amelyek mintegy negyven évig a győri városháza dísztermében szóltak.

A hangszert 1973-ban kapta Győr a fővárosi intézménytől. A Liszt Ferenc Zeneakadémia épületének most folyó felújítása során az eredeti állapot visszaállítására törekednek az építészek, így vetődött fel a gondolat, hogy a hangszer eredeti helyére kerüljön vissza - mondta Domanyik Eszter, az önkormányzat szóvivője. Mint hozzátette, a Zeneakadémia értékelte a gesztust és egy kiváló minőségű orgonával köszöni meg Győr városának a segítőkészséget. Az érkező orgona végleges helyéről még egyeztetések zajlanak; azért nem a másik hangszer helyén építik fel, mert a szakemberek szerint a Városháza Díszterme nem megfelelő helyszín.

Lakatos Gergely, a Zeneakadémia főmérnöke az MTI-nek elmondta: az 1907-ben épült hangszert 1967-ben lebontották, és az első tervek szerint Debrecenbe került volna. Mivel azonban ez az elképzelés meghiúsult, darabjainak több mint negyven százalékát Győrbe szállították, a többi darabot három-négy város között osztották el. A főmérnök kiemelte: a visszaszállításnak különös jelentőséget ad, hogy az egykori gyártó, a német Voit cég már nem létezik, így a darabok pótolhatatlanok.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG