Salzburgi Ünnepi Játékok 2011

Jövőre július 27. és augusztus 30. között rendezik meg a fesztivált. 35 nap alatt 14 játszóhelyen 185 produkcióra kerül sor az osztrák városban. A fesztivál mottóját Luigi Nonótól kölcsönözték: „A fület felébreszteni, a szemeket, az emberit gondolkodásra késztetni.”

Jövőre három új operaprodukciót láthat a közönség. Riccardo Muti vezényli a Peter Stein által színpadra állítandó Macbethet, Christian Thielemann dirigálja Richard Strauss operáját, Az árnyék nélküli asszonyt, amelyet Christoph Loy rendez. Leoš Janáček műve, a Makropulosz-ügy Christoph Marthaler interpretációjában látható 2011-ben Salzburgban. A főszerepet Angela Denoke énekli, az előadás karmestere Esa-Pekka Salonen lesz. A három Mozart-da Ponte opera új betanulásban kerül közönség elé. A Felvilágosodás Korának Zenekarát Robin Ticciati dirigálja a Figaro házassága előadásaiban (közreműködik: Genia Kühmeier, Simon Keenlyside, Marlis Petersen, Katija Dragojevic, Erwin Schrott), a Les Musiciens du Louvre élén Marc Minkowski áll a Così fan tutte alatt (közreműködik: Christopher Maltman, Anna Prohaska, Bo Skovhus, Maria Bengtsson, Alek Shrader, Michèle Losier), míg a Bécsi Filharmonikusokat a Don Giovanniban Yannick Nézet-Séguin vezényli (közreműködők: Gerald Finley, Erwin Schrott, Malin Byström, Dorothea Röschmann, Joel Prieto, Adam Plachetka, Christiane Karg). Egy este mutatják be Csajkovszkij Jolantáját Anna Netrebko és Piotr Beczala főszereplésével, a Mozarteum Zenekarát pedig Ivor Bolton vezényli Stravinsky Le Rossignoljában, amelyben Julia Novikova, az Operalia győztese debütál Salzburgban.

Jakob Adlhart maszkjai - Salzburg

A színházi kínálatban két ősbemutató, új Faust, a Szeget szeggel, a hagyományos Akárki a Dóm előtt, valamint a Leopoldskron-kastély kertjében előadott Szentivánéji álom szerepel, és ismét sor kerül a Young Directors Projectre. Roland Schimmelpfennig rendezi új darabját, amelynek címe A négy égtáj, Nicolas Stemann pedig színre viszi Goethe művének mindkét részét Halleinban. Peter Handke legszemélyesebb színdarabját - Még mindig vihar - Dimiter Gotscheff interpretációjában láthatja a közönség. Thomas Ostermeier Shakespeare-rel tér vissza Salzburgba, a Szeget szeggel főszerepeit Gert Voss és Lars Eidinger játsszák, a dráma új fordítását Marius von Mayenburg készíti.

A komolyzenei koncertek között ismét központi helyet foglal el Az ötödik kontinens sorozat, amelynek keretében - 1993 után - ismét hallható lesz Luigi Nono monumentális Prometeója (vezényel Ingo Metzmacher), továbbá John Cage, Morton Feldman, Karlheinz Stockhausen, Giacinto Scelsi, Georg Friedrich Haas műveit adják elő, és a Budapesti Őszi Fesztiválon is szerepelt Sasha Waltz & Guests újra közreműködik a programsorozatban; további fellépő művészek: a Klangforum Wien, az Ensemble Modern, a basel sinfonietta, a les ensembles solistes XXI és a Stadler Quartett, Ingo Metzmacher mellett Jonathan Nott, Emilio Pomárico, Rachid Safir és Steven Sloane vezényel. Mahler művei sem maradhatnak ki a salzburgi műsorból. A zeneszerzőt ezúttal Johann Strauss, Franz Schubert, Alban Berg, Dmitrij Sosztakovics, Viktor Ullmann, Karl Amadeus Hartmann, Alfred Schnittke és Hans Rott kompozícióival "állítja szembe" Franz Welser-Möst, Pierre Boulez, Gustavo Dudamel, Christiane Karg, Renaud Capuçon, Antoine Tamestit, Clemens Hagen, Albrecht Mayer, Jörg Widmann, Martin Grubinger, Piotr Beczala, Christian Gerhaher, Schiff András, Matthias Goerne, Cornelius Meister, Leif Ove Andsnes, Christopher Maltman, és Bruno Ganz. Richard Strauss-estet tartanak a Bécsi Filharmonikusok Christian Thielemann vezényletével, Renée Fleming közreműködésével, Riccardo Muti dirigálja Verdi Requiemjét, és Lang Lang-koncert is lesz. A szimfonikus zenekarok közül a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar (vezényel Colin Davis), az ORF Zenekara (vezényel Cornelius Meister), a Simón Bolívar Szimfonikus Zenekar (vezényel Gustavo Dudamel), Daniel Barenboim és a Kelet-Nyugati Diván Zenekar vagy a Berlini Filharmonikusok (vezényel Simon Rattle) nem először játszik Salzburgban, az Orchestra dell'Accademia Nazionale di Santa Cecilia (vezényel Antonio Papano) és a Chicagói Szimfonikus Zenekar (vezényel Riccardo Muti) idén debütálnak az osztrák városban, de a Camerata Salzburg és Kent Nagano is első alkalommal dolgozik majd együtt.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 20 23:39 2011.08.23
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Reinigungsfrau. Mit einer Souveränität und einer Selbstverständlichkeit, wie sie kein Schauspieler und kein Statist an den Tag legen könnten. Auch das mag man als Beispiel nehmen für die typisch salzburgerische Durchlässigkeit zwischen Leben und Kunst.

     

    http://www.faz.net/artikel/C31469/salzburger-festspiele-jeden-tag-gibt-es-hier-kleinere-beben-30489484.html

     

  2. 19 11:40 2011.08.14
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

                                                   http://www.faz.net/artikel/C31469/salzburger-festspiele-oh-unertraeglicher-glanz-30484451.html

     

  3. 18 09:25 2011.08.13
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Thielemann csodálatosan vezényelt? Nem nagy kunszt.  Hisz már évekkel ezelőtt is gyakorolta. Úgy könnyű!

    http://www.youtube.com/watch?v=RHSVDHjpZdU (mire yo a you tube! yok mindent ki lehet vele yeríteni) )

    Mennyivel nehezebb próba nélkül! Az már valami!

    "Mozart Varázsfuvolájának elvezénylése volt a feladat, előadásként, közönség előtt, de próba nélkül."  (Hamar Zsoltnak persze  gratuláció)

    ((( Két ázsiai ifjú összevitatkozott és megbeszélték, hogy férfias küzdelemben fogják eldönteni, hogy kinek van igaza. Jing legyőzte Jangot. Jing viszafogottan ünnepelt, mígnem Jang  húga rá nem ripakodott: "Persze, hogy győztél, hisz láttam, hogy éjjel gyakoroltál" - a gyakorlás lovagiatlan dolog egyes gondolatvilágokban!!!!!!!!!!))))

    (((((((És még nehezebb lehet a kotta ismerete nélkül vezényelni! Ez még filozófikusabb mestermű!  Persze Cage vagy Reich vagy esetleg Kagel  esetében a kotta-nem- ismerete még hasznos is lehet Üvöltés))))))))

     

  4. 17 00:44 2011.08.13
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

                                                 Musikhören als existenzielle Erfahrung

     

    nahm den Zuhörer mit auf einen Weg der Meditation – wozu die Verteilung des Klangs in den Raum mit seinem reichen Nachhall das Ihre beitrug. Dass das Leise, gerade auch als Einspruch gegen die akustische Verrohung des Alltags, so eindringliche Wirkung zu

    http://www.nzz.ch/nachrichten/kultur/buehne/musikhoeren_als_existenzielle_erfahrung_1.11851404.html

     

     

    (can you give                                                                                      c

    a)listen to                                                                                            u

    who may                                                                                              m

    you                                                                                                        m

    be                                                                                                          i

    any

    how?

    down

    to

    smoking

    found

    Butts

  5. 16 00:11 2011.08.13
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte
Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG