Schumann, Saint-Saëns és E.T.

Június 30-án a Zuglói Szent István Zeneházban vendégeskedik Németország egyik legkiválóbb ifjúsági szimfonikus együttese, a Lipcsei Bach-zenekar.

Az együttes 1985-ben alakult a lipcsei Johann Sebastian Bach zeneiskola zenekaraként. Rendszeresen első helyen végeztek a német ifjúsági zenekarok osztályozó versenyein. Minden évben külföldi turnéra indultak: 2003-ban egyedüli német ifjúsági szimfonikus zenekarként részt vettek az Edinburgh-i zenei fesztiválon 2005-ben Etiópiában, 2009-ben az USA-ban vendégszerepeltek, emellett állandó sorozatuk van a Lipcsei Gewandhausban. A Lipcsei Rádiózenekarral közös projektjük keretében a fiatal zenészek bekapcsolódhatnak a profik mindennapjaiba is. Az együttes vezetője, Ron-Dirk Entleutner 1976-ban született, és már négy évesen megkezdte zenei tanulmányait egy Kurt Masur vezette tehetséggondozó program keretében. 1985-től 1994-ig a Lipcsei Tamás-templom kórusában énekelt, majd szülővárosának művészeti főiskoláján egyházzenész diplomát szerzett. A Bach-zeneiskola ifjúsági szimfonikus zenekarát 2000 nyara óta vezeti.

A Lipcsei Johann Sebastian Bach Ifjúsági Zenekar előadásában Robert Schumann: III. (Rajnai) szimfóniája és Camille Saint-Saëns: III. (h-moll) hegedűversenye hangzik fel. A szólót Johanna Schreiber játssza, vezényel: Ron-Dirk Entleutner. A két klasszikus mű után egy meglepetés-műsorszám is várható a lipcsei fiataloktól, méghozzá valamilyen filmzene-részlet. Talán éppen az, ami a youtube-on is meghallgatható?

 

Johann Sebastian Bach Ifjúsági Zenekar, Lipcse

2010. június 30. 19.00, Zuglói Szent István Zeneház Nagyterem

 

Információink szerint előző nap, 29-én Gyöngyöspatán, július elsején pedig Pécsett mutatkoznak be ugyanezzel a műsorral a lipcsei fiatalok.

 

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG