Ezzel a névvel kortárs zenét népszerűsítő műhely és alapítvány jött létre, amely előadások, workshopok, rádióadások és koncertek szervezésével foglalkozik. Szeptember 23-án Solti Árpád zongorázik a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményében.
|
|
Az alapítvány célja, hogy Diósdon, Budapesten a Lajtha László Zeneiskolában, a Dohnányi Ernő Zeneiskolában, a Budapest Jazz Clubban, a Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményében, Pécsett a Művészetek és Irodalom Házában, valamint az istenkúti Közösségi Házban és a Pécsi Tudományi Egyetem Művészeti Karának aulájában rendezzen egy-egy koncertet. A sort a szeptember 30-i koncert nyitja, melynek szólistája Solti Árpád, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem IV. évfolyamos zongora és zeneszerzés szakos hallgatója. Vele szeptember 30-án, a Művészetek Palotájának Üvegtermében is találkozhatnak az érdeklődők, ahol tehetséges fiatal zeneszerzők mutatkoznak majd be egy ingyenes hangverseny keretében.
2010 október 1-jén, a zene világnapján egész napos programmal készülnek, melynek részeként megnyílik a Zene és Képzőművészet című kiállítás is a Millenárison. A Millenáris Parkban Georg Crumb-, Bartók- és Eötvös Péter-estre kerül sor a Hajó-teremben, ahol projektorokon a Tűzraktér művészei különféle képi illusztrációkkal és video- installációval kísérik a hangversenyt.
A Tűzrakétér más szempontból is jelentős helyszín, mivel két napos, kulturális rendezvényt látszik körvonalazódni, ez év végén. Képekkel illusztrált koncertek, előadások, kerekasztal beszélgetések és workshopok színesítik majd a kínálatot.
2010-ben kortárs zenei estre kerül sor a Fővárosi Művelődési Központban, ahol fiatal magyar és kelet-európai szerzők (lengyel, szlovén, román) műveit mutatják be. A helyszínről élő közvetítést sugároz majd a Fúzió Rádió, mely műsort átvesz majd a Tilos, a pécsi Periszkóp és Remete, valamint a szegedi Rádió MI is. A rendezvénynek külön hangsúlyt adhat a jövő évi Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program - melynek egy megelőző, sajátos bemutatkozó eseménye is lehet jelen esemény.
A S.Z.I.M.N.I.A. által szervezett események ingyenesen látogathatók.
Solti Árpád (zongora)
2009. szeptember 23. 18:00
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteménye
Frescobaldi-Bartók: G-dúr toccata és fúga
Nagy Ákos: Miniatűrök
Solti Árpád: Három dal zongorára
Podráczky Ákos: Szonatina
Beethoven: f-moll "Appassionata" szonáta, op. 57
A belépés ingyenes
Hangulatkoncert
2009. szeptember 30. 17:00
Művészetek Palotája - Üvegterem
Km.: Solti Árpád (zongora)
Frescobaldi-Bartók: G-dúr toccata és fúga
Podráczky Ákos: Szonatina
Nagy Ákos: Miniatűrök
Solti Árpád: Trois chansons pour le piano
Beethoven: f-moll "Appassionata" szonáta, op. 57
A belépés ingyenes
(fv)
Fidelio
46
Hozzászólás
Ajánlom a cikket







Jaj neeee!!! Beszéljünk másról. Új Eötvös opera? Meg van?
Van ez így, kedves Vörösbegy!
Ami Ákost illeti: mondtam én, hogy jó. Az egyik legutóbbi hangversenyén Földes Tanár Úrnak is megfelelt, vagy például néhány komolyabb előadóművésznek, úgyhogy más szerint is lehet a valami a zenéjében.
Meghallgattam egy-két rövid dolgát, tényleg jó. Bizonyára nem csak én vagyok úgy vele, hogy nem tud mindenre elmenni (idő, távolság), de a sokfelé elhintett infóra se tudok figyelni. Eddig még a mailre leginkább. Bocsánat, elfelejtettem múltkor felelni, nem tudtam elmenni az estedre.
SZIMNIA KORTÁRS ZENEI KONCERTSOROZAT PÉCS 2010 II.
helyszín: Pécs, Művészetek és Irodalom Háza, 7621 Pécs Széchenyi tér 7-8
dátum: 2010. május 29., szombat 19:00 - 20:15
KORTÁRS ZENEI KONCERTSOROZAT II. A S.Z.I.M.N.I.A. (Szimmetrikus Zenei és Írásos Műveket Népszerűsítő és Ismertető) kortárs zenét és kortársi gondolatokat propagáló alkotóműhely 2009-ben alakult, tagjai Baráth Bálint, Détári Anna, Jenei Zsigmond, Nagy Ákos, dr. Seprődi János, Solti Árpád és Ronnie Magala. A műhely célkitűzései közé tartozik a kortárs zene népszerűsítése és propagálása határon innen és túl. A fókuszpontban főleg fiatal szerzők még nem játszott művei hallhatóak. A koncertek egyfajta sajátos hídforma mentén szerveződnek, amelyben ritkán játszott régi zenei darabok mellett a klasszikus repertoár is megtalálja a helyét. Az általuk szerkesztett Karnevál című kortárs zenei műsor a budapesti Civil Rádióban hallható.
A koncertsorozatra bérlet váltható 2500 Ft-ért. Belépődíj alkalmanként: 800 Ft A PTE Művészeti Kar hallgatóinak a koncertsorozat látogatása kreditálható.
műsor:
André Jolivet: Öt varázsige (fuvola)
Nagy Ákos: Ame no nori fue (fuvola)
Nagy Ákos: A gyermek Narayan (fuvola- fuvola- zongora)
Nagy Ákos: Ruptura (fuvola duo)
Nagy Ákos: Középkori táncok- Iris Estampide (fuvola duo)
Nagy Ákos: Legyek násza (fuvola)
André Jolivet: Öt varázsige (fuvola)
közreműködők:
Détári Anna (fuvola)
Matuz Gergely (fuvola)
Szakácsi István (zongora)
http://www.myspace.com/szimnia
http://www.pmh.hu
Holnap
2010. április 14. (szerda), 19.00
Fészek Művészklub
Bemutató
NAGY ÁKOS
szerzeményeiből