Megválasztották a Prima Primissima Díj 2011. évi jelöltjeit. A díjak ünnepélyes átadására 2011. december 2-án immáron kilencedszer kerül majd sor a Művészetek Palotájában.
A Demján Sándor üzletember és a Vállalkozók Országos Szövetsége Elnöksége által alapított díj ez alkalommal is tíz kategóriában kerül átadásra. A választás során a kategóriánként kiválasztott három-három „príma" közül mindegyik kategóriában egy „primisszimát" választanak titkos szavazással a Gálaest napján. A „prímák" 10 ezer euró, míg a „primisszimák" 50 ezer euró díjazásban részesülnek. A „primisszimák" megkapják a Zsolnay Porcelánmanufaktúra csodálatos eozin „Kincsem-szobrát" is, melyet Schrammel Imre, Primissima- és Kossuth-díjas keramikusművész tervezett.
Ebben az évben is átadásra kerül a Közönség-díj, melyet a 30 díjazott közül nyeri el a közönség kedvence. A „prímákra" idén július 1-től lehet szavazni az interneten a www.primaprimissima.hu honlapon, szeptembertől telefonon és SMS-ben is. További információ a facebook-on is elérhető lesz. A legtöbb szavazatot kapott jelölt részesül majd a Közönség-díjban, illetőleg az azzal járó 50 ezer eurós pénzdíjazásban, melyet Csányi Sándor, a Kuratórium elnöke ez évben is a magánvagyonából ajánlott fel.
A 2011. évi „prímák" névsora kategóriánként
Magyar irodalom
Bereményi Géza - író, dalszövegíró, filmrendező
Csukás István - író, költő
Szakonyi Károly - író, drámaíró
Magyar színház - és filmművészet
Béres Ilona - színművésznő
Jordán Tamás - színművész, rendező
Tordy Géza - színművész, rendező
Magyar képzőművészet
Jovánovics György - szobrászművész
Kaján Kalász Tibor - grafikus, karikatúrista
Váli Dezső - festőművész
Magyar tudomány
Buda Béla - orvos, pszichológus
Hangody László - egyetemi tanár, ortopédsebész
Kroó Norbert - akadémikus, fizikus, kutatóprofesszor
Magyar oktatás ás közművelődés
Csermely Péter - tudós, biokémikus
Szőnyi Erzsébet - zeneszerző, zenepedagógus, karnagy
Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola
Magyar építészet és építőművészet
Fekete György - belsőépítész
Turányi Gábor - építész, egyetemi tanár
Vadász György - építész
Magyar sajtó
Al Ghaoui Hesna - szerkesztő, riporter
Kepes András - újságíró, a BKF dékánja
Vadas Zsuzsa - újságíró
Magyar népművészet és közművelődés
Borbély Jolán - néprajzkutató
Honvéd Együttes
Mága Zoltán - hegedűművész
Magyar zeneművészet
Bogányi Gergely - zongoraművész
Fischer Iván - karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar igazgatója
Takács Klára - operaénekesnő
Magyar sport
Aranycsapat Alapítvány
Kiss László - úszó szakedző
Székely Éva - úszó
2011-ben immár ötödik alkalommal adják át a Junior Prima Díjakat, amelyet az az igény hívott életre, hogy ne csak a már komoly eredményeket felmutató szakembereket jutalmazzák, hanem a feltörekvő tehetségeket is. Mint azt a Társalapítók tábora is mutatja, egyre több patinás vállalat ismeri fel, hogy a jövő sikere a fiatal tehetségek gondozásában rejlik. A Junior Prima Díj keretein belül kategóriánként 10 „junior prímát" választanak ki, és a szerencsés nyertesek fejenként 7.000 eurót, kapnak. Ez az összeg egyrészt eddigi kiemelkedő munkájuk elismerése, másrészt kulcs egy olyan ajtóhoz, mely mögött még nagyobb, talán korlátlan lehetőségek rejlenek.
A Junior Prima Díjat 2011-ben az alábbi 8 kategóriában osztják ki:
Magyar tudomány kategória: Társalapítója az MFB Zrt. (2007. óta)
Magyar sport kategória: Társalapítója az MKB Bank Zrt. (2007. óta)
Magyar oktatás és köznevelés kategória: Társalapítója a Vodafone Magyarország Zrt. (2007. óta)
Magyar építészet és építőművészet: Társalapítója a TriGranit Fejlesztési Zrt. (2008. óta)
Magyar zeneművészet: Társalapítója a Magyar Villamos Művek Zrt. (2008. óta)
Magyar sajtó kategória: Társalapítója az Erste Bank Hungary Nyrt. (2008. óta)
Magyar színház- és filmművészet kategória: Társalapítója az FHB Jelzálogbank Nyrt. (2010. óta)
Magyar népművészet és közművelődés kategória: Társalapítója Docler Holding (2011. óta)


Prima Primissima Alapítvány
Hozzászólás
Elküldöm






























