Az újévi bécsi koncerten ezúttal nem csak a Strauss-család fülbemászó keringői és polkái varázsolják ünnepivé az év első napját.
A Franz Welser-Möst vezényelte Bécsi Filharmonikusok ugyanis Liszt Mefisztó-keringőjét is műsorra tűzték. Itthon lassan már nem múlhat el az új év első napja a Fischer Ádám vezényelte Teremtés nélkül. Haydn oratóriumának előadásához idén huszonhét országból érkeznek énekesek. A Budapesti Vonósok és a Budafoki Dohnányi Zenekar is izgalmas koncerteket tart aznap, így a szilveszter éjszakát érdemes úgy alakítani, hogy még másnapra is jusson energia élmények befogadására.


(fv)
Fidelio
25 Hozzászólás
Elküldöm































A kettő nem egészen függ össze. A nők akkor kaptak nagyobb formális tiszteletet, amikor jobban ki voltak szolgáltatva. Ez elég ellentmondásos. Az egymás iránti tisztelet azért van oda, mert minden vulgárisabb, alpáribb lett, és az a művelt réteg, amelyik korábban megadta a társadalom azht érintkezési követelményeként a kulturált alaphangot, elég szégyenletes módon beállt ebbe a vircsaftba. Lehet, hogy csak az én tágabb környezetemben, mert a családom mindig igényes volt e téren, mintha már kezdené megelégelni ezt a beszűkült szókincsű, lepusztult tónust, az emberi érintkezés lealacsonyítását, mert mintha javulna a helyzet.
Azzal, hogy a társadalomban a fizikai agresszió szalonképtelenné vált, a verbális agresszió, a hatalmi és a lélektani eszközök, a nyomásgyakorlás nem fizikai módozatai mindkét fél részéről felértékelődtek. A férfiak szeretik ezt úgy beállítani, mintha ennek egyoldalú áldozatai volnának, valójában ha azt nézem, hogy melyik tudja a maga eszközeivel inkább cselekvési kényszerpályára terelni a másikat, az a férfi. Ha nem így lenne, kiegyenlítettebb lenne a társadalomban a nemek helyzete. Ez egyedül a családban változott jelentősen, de a nők még így is sok családban önként megteszik mindazt, amit korábban mint kötelező szerepet róttak rájuk, mert rendszerint ők a család működtetésének bázisai.
Viszont a nő iránti régi tisztelet is oda van. Valamit valamiért...
*
Bizonyos női adottságokat egész jól lehet alkalmazni előnyszerzésre. Agresszió helyett van pl. cici meg egyéb, az nem hatékony?!
Tény, hogy sok helyen nem tudják elérni a férfiaknál, hogy az övékéhez hasonló elismerésben részesítsék a nőket, magukkal egyenlőként kezeljék a politikában, és ne gátolják az érvényesülésüket. De ahol efféle visszaélésekre nincs lehetőség, a férfiak vagy elvesztették az előnyüket, vagy csökken. A magánszférában, így a családi "szemétdombon" - amiről beszélek - a családfői megfellebbezhetetlen tekintély már oda.
A férfiak nem képességarányos előnyeinek az alapja sokszor a puszta agresszió. Azzal egy nő általában nem akar versenyezni.
A legtöbb helyen még azt se tudták elérni a nők, hogy akkora fizetést kapjanak azonos állásban, mint a férfiak. És pl. hány női kormány-, államfő meg karmester van? Hol itt az a nagy dombtetői uralom?
Eddig a legjobb hárfás, akit hallottam, férfi volt.
A zenekar valóban feltűnően férfias, ahhoz képest, hogy mind több zenekar feltűnően nőies.
Röhejesnek tartom ezt a nagy fennhéjázást, ami dédatyáitok családfői dicsőségének gyászos visszfénye csupán. Senki nem veszi be önmagatokon kívül, hogy uraljátok a domb tetejét,b hiába kukorákoltok. Ha fel akartok jönni, írjatok kérelmet. Majd 30 napon belül elbírájuk.