Újra Haydn-fesztivál Eszterházán

Augusztus utolsó hétvégéjén a Fertőd-környéki templomokban csendülnek fel Haydn és a kortársak dallamai.

Haydn Eszterházán Fesztivál koncertjei a fertődi kastély dísztermében zajló felújítások miatt idén nem Eszterházán, hanem a közeli falvak, Fertőszéplak és Fertőszentmiklós katolikus templomaiban kapnak helyet.

Fertőszéplak

A fesztivál első napján, augusztus 26-án pénteken az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus Vashegyi György vezényletével Joseph Haydn Cecilia-miséjét szólaltatja meg. Malina János zenetörténész, az immár 14. fesztivált rendező Magyar Haydn Társaság elnöke az MTI kérdésére elmondta, a mise „1766-os keletkezési dátuma jelképes, mert ebben az évben jelent meg udvartartásával először Eszterházán, igaz, még csak a nyári hónapokban Esterházy Fényes Miklós herceg". 27-én szombaton a fertőszéplaki templomban két Haydn-utód, Fuchs és Hummel műveiből orgonál Szekendy Tamás, aki játszik majd Albrechtsberger-darabokat is. Albrechtsberger fiatalon Győrben tanult és erősen hatott nemcsak Haydnra, hanem Mozartra is, növendéke volt Beethoven és Georg Lickl, a pécsi zeneélet megalapozója.

Malina János (fotó: Felvégi Andrea)

A fesztivált záró vasárnapi hangversenyen Joseph Haydn öccse, Michael Haydn két egyházzenei alkotását mutatják be a Budapesti Énekes Iskola és hangszeres szólisták közreműködésével. A fiatalabb Haydn pályája kezdetén a nagyváradi püspök zenemestere volt, így ő is kapcsolódik a magyar zenetörténethez. A műsor összeállítása során az előző években többször felvetődött, hogy a Haydn-előd Gregor Joseph Werner művei is helyet érdemelnének a programban. Erre most kínálkozott alkalom, annál is inkább, mert „a koncert egyik karmestere, Mezei János ráadásul Werner-specialista" - emelte ki Malina János, aki elmondta azt is, hogy 2012-ben a fesztivál fennállásának 15. évfordulója alkalmából újra nagyszabású rendezvénysorozat terveznek. „Bízunk benne, lesz helye a fesztiválnak a díszteremben, mert az emberek szívesen eljönnek például Londonból azért, hogy Haydn szimfóniáit ott hallhassák, ahol először elhangzottak" - fűzte hozzá a Magyar Haydn Társaság elnöke. Malina János a Fideliónak adott interjújában leszögezte: Fényes Miklós és Haydn Eszterházája Nagy Frigyes Potsdamjához mérhető komplex szellemi örökséget képvisel, s ezért Magyarországnak elemi kulturális érdeke és egyben kötelessége, hogy ezt a tényt széles körben ismertté tegye. Ez a feladat csakis kisebbrendűségi érzéstől mentesen és a provincialitás meghaladásával végezhető el.

 

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG