Viszontlátásra, Zeneakadémia!

Utolsó félévét kezdi a felújítás előtt álló Zeneakadémia, ahol hétfőn 134. alkalommal tartottak tanévnyitót. A délelőtti sajtótájékoztatón pedig az őszi projektekről, az új honlapról és persze a rekonstrukcióról esett szó.

Zeneakadémia

Lakatos Gergely, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főmérnöke, a Zeneakadémia rekonstrukciójának projektmenedzsere „A Liszt Ferenc Zeneakadémiája, az európai felsőfokú zenei oktatás megújuló központja Budapesten" elnevezésű munka legújabb fejleményeiről számolt be. A nyár folyamán eredményesen lezárult a műszaki ellenőrzést ellátó szervezet kiválasztására kiírt közbeszerzési eljárás. A Wesselényi utca 52. szám alatti kiegészítő épület az elmúlt hónapokban lezajlott tervellenőrzését követően a napokban fejeződnek be a kivitelező kiválasztására vonatkozó közbeszerzés előkészületei. A generálkivitelező kiválasztását célzó eljárás ajánlati felhívása várhatóan néhány héten belül megjelenik. A Liszt Ferenc téri épület esetében a közbeszerzési eljárás megkezdéséről szóló hirdetményt 2009 utolsó negyedévében teszi közzé az intézmény. A közbeszerzési eljárások teljes dokumentációja az uniós eljárásrendben résztvevő szervezetek bevonásával szigorú minőségbiztosítási folyamaton megy keresztül. A Zeneakadémia az építési beruházásokat is a nemzetközileg elfogadott szabványok szerint bonyolítja le. Ennek érdekében mindkét épület felújításának kivitelezése - a magyarországi magasépítési gyakorlatban még kevésbé elterjedt - FIDIC (Fédération Internationale des Ingénieurs-Conseils) ajánlásai alapján valósul meg. Az egyetem kiemelt figyelmet fordít arra is, hogy a szigorú szabályok alkalmazása ne csorbítsa a pályázatban ígért műszaki tartalom megvalósítását, valamint az intézmény hosszú távú fejlesztési céljait.

 

Az épület megújulásával együtt a Zeneakadémia honlapja is újjászületik október 1-jétől. Furka Beáta, a Zeneakadémia üzletfejlesztési vezetője az új, letisztult arculatról és a tartalomról is beszámolt. Tanszéktörténetek, a tanári kar részletes bemutatása, hallgatói portrék, részletes tananyag egyaránt megtalálható lesz az új szájton. Virtuális túra, próbafotók, teremképek, az életrajzokban zenei részletek, elérhetőségek mind-mind elérhetőek lesznek az angol, koreai, kínai, arab és spanyol ajkú olvasók számára. A kibővített tartalmú honlapon a látogatók teljes képet kaphatnak az intézményben folyó képzésen túl a Zeneakadémia saját szervezésű Alma Mater koncertjeiről, valamint az egyéb, az egyetem épületeiben rendezett hangversenyekről is.

 

Fazekas Gergely a koncert-management művészeti koordinátora arról a koncertsorozatról beszélt, amellyel emlékezetessé kívánják tenni az utolsó, még a felújítás előtt álló zeneakadémiai félévet. Szeptember 21. és 28. között a Musashino Zeneakadémia hallgatói Magyarországon vendégeskednek. Az önálló estek sorozatában a Zeneakadémia egykori és jelenlegi, kivételes tehetségű hallgatói mutatkoznak be. Szeptember végén apa és fia koncertjét, vagyis 24-én Perényi Miklós, a Zeneakadémia tanárának csellóestjét, 25-én Perényi Benjámin, az egyetem növendékének zongoraestjét hallgathatja meg a közönség. A szólóestek folytatásaként október 8-án Várdai István gordonka-, október 30-án Banda Ádám hegedű szakos hallgató ad diplomahangversenyt. Decemberi hangversenyeit a Zeneakadémia már más helyszíneken rendezi meg: Bella Máté december 4-i szerzői estjét a Francia Intézetben, a Kodály születésnapjának alkalmából szervezett december 16-i ünnepi koncertet pedig a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben tartják. Átmeneti otthont ad majd a zeneakadémiai hangversenyeknek a Vakok Intézete és a Nádor Terem is.

 

November 3. és 9. között az egyetem rendhagyó rendezvénysorozattal búcsúzik a felújításra váró Liszt Ferenc téri épülettől. Az épületbúcsúztató fesztiválon kamaraestek, zenekari hangversenyek, éjjeli orgonakoncert, jazz és népzene, bejárással egybekötött nyílt nap, "zeneovi", valamint az épület múltját és jövőjét bemutató kiállítás várja a Zeneakadémiára látogatókat. November 8-án különleges Beethoven-ünneppel készül az intézmény: a Nemzeti Filharmonikusok és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara Kocsis Zoltán vezényletével adja elő Beethoven összes szimfóniáját.

 

Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora a következőket mondta: "Az ősszel kezdődő nagyszabású rekonstrukció mérföldkő a Zeneakadémia életében. Büszkék vagyunk arra, hogy intézményünk külső megújulása a gazdasági válság ellenére is kiemelt uniós projekt maradhatott. Úgy gondoljuk, hogy az átépítési munkák mellett folytatnunk kell az általunk elindított gyökeres reformokat is: saját szervezésű hangversenyeink, oktatási programunk, széles körű hazai külföldi kapcsolatrendszerünk, koncertturnéink mind legfőbb célunkat, a magyar zeneoktatás fejlesztését szolgálják."

 

www.zeneakademia.hu

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG