Zene határok nélkül

Idén huszonkettedik alkalommal rendezik meg a balassagyarmati muzsikustábort a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskolában. A nemzetközi tábor, verseny és művészeti fesztivál július 20. és 31. között várja az érdeklődőket és a hallgatókat.


Rózsavölgyi Márk (Réti Zoltán festménye)
Palóc-ország szívében a zenei tábor 1987 óta működik. A tanárok a magyar zeneoktatás kiemelkedő személyiségei, akik többek között a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémiáról, egyetemekről, művészeti szakközépiskolákból és zeneiskolákból, a vendégprofesszorok Európa több főiskolájáról, neves zenekaraiból érkeznek.

A hallgatók között 12-25 év közötti muzsikusok, pályakezdő művészek, és lelkes amatőrök is vannak. Az egyéni órák mellett kamarazenei kurzusok, szimfonikus zenekar és énekkar is segíti a hallgatók zenei fejlődését. A tábor koncertjein minden résztvevőnek lehetősége nyílik megcsillogtatnia tehetségét és tudását.

Aki azonban ennél is többre vágyik, az idén is Weiner Leó művei, illetve az 1945 után született zeneszerzők darabjai segítségével mérhetik össze tudását a két kategóriában rendezett, egyfordulós versenyen. A megmérettetés összdíjazása 200 000 forint.

Aki pedig egy kicsit pihenni is szeretne, az megmártózhat a festői környezetben található Nyírjesi tóban vagy a városi strand vizében. Balassagyarmat barátságos hangulata és nyugodt környezete a biztosíték arra, hogy minden odalátogató zenebarát értékes és tartalmas élményekkel térjen haza.

További információ és jegyrendelés: Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola, Balassagyarmat, Óváros tér 11. Tel.: (35) 301-433 E-mail: music@is.hu

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG