Zene Ünnepe a Fidelióval

Egy francia ötlet, amely meghódította Európát, és amihez most a Fidelio is csatlakozik. Június 21-én a Nyugati téren délután kettőtől izgalmas programokkal várjuk az érdeklődőket a Fidelio Színpadon!

Devich Gergely

A zenei kavalkád kettőkor kezdődik a tehetséges, ifjú hegedűs Balogh Miklós és a világot járt, népszerű zongorista, Zsoldos Bálint klasszikus zenei koncertjével. Más zenei világba csöppennek azok, akik fél négykor kapcsolódnak be az eseményekbe. A Kardos Dániel-Polnauer Flóra duó a CoffeSnob, a Hagesher és a Skayach után ezúttal az unplugged-be kóstolnak bele. Négytől a tehetségek mutatkoznak be, akik még csak tanulók, de már a pódiumon is megállják a helyüket. Dolfin Balázs, Králik Abigél, Dósa Csenge, Devich Gergely, Kocsis Krisztina lép színpadra. Utánuk a spanyol középkori zenét éneklő Victoria Kamarakórus következik, majd a Kovács Linda Jazz Quartett egyensúlyoz a country, blues, avantgard és free zene stílusai között.

Este hattól a jazzdobos Badics Márk és a Hammond orgonista Premecz Mátyás alkotta 4 Méter Hammond Duón a sor, hogy elkápráztassa a közönséget, majd a fiatal, de máris széles repertoárral rendelkező együttesé, a Capriccio Kamarazenekaré a színpad. Utánuk a Barlay Zsuzsa, Cserjési Kinga, Reichel Dóra  alkotta Trio-La Trió szólaltat meg a capella műveket Bartóktól és Kodálytól.

Az estét a Longital alternatív zenekar finom és laza elektronikus freakfolk előadása és a Csőke Renáta és Kopeczky Péter alapított Dutar együttes színesíti, az éjszaka hangulatát pedig a Wojciech Waleczek lengyel zongorista Liszt és Chopin műveiből adott koncertje alapozza meg.

Kattintson ide a részletes programért!

Victoria Kamarakórus

Nézzen utána a Fidipédián!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG