Zenei tehetségeket támogat az Erste

31 zeneakadémiai növendék nyerte el az Erste Bank és a Liszt Ferenc Zeneakadémia Baráti Körének pályázatát.

A közösen indított tehetséggondozó ösztöndíjprogram során az Erste Bank több millió forinttal támogatja a pályázatot elnyert növendékeket. A csütörtökön tartott ünnepélyes díjátadón Dr. Batta András, a Zeneakadémia rektora elmondta, hogy mint régen Liszt lakásán a pénzzel teli tál, melyből minden, pénz szűkében lévő növendéke vehetett, úgy hozták létre ezt a szimbolikus tálat az Erste Bankkal. Danks Emese, a bank kommunikációs igazgatója azt hangsúlyozta, hogy miután a Művészetek Palotájának régóta stratégiai partnerei, úgy érezték, felelősséggel tartoznak a jövő művészei felé is. "Ezzel a programmal azt szeretnénk elérni, hogy sok-sok év múlva is legyenek olyan muzsikusaink, akik itthon és külföldön is tovább tudják vinni a magyar kultúra évszázados hagyományait. Nagy örömmel támogatjuk azokat a tehetségeket, akik egyedülálló és univerzális értékeket hoznak létre." - mondta Danks Emese.

Erste az elsőkért díjátadó 2011

Az Erste az elsőkért nevű pályázatra 120-an jelentkeztek, köztük 31-en kaptak lehetőséget arra, hogy tanulmányaikat finanszírozzák, szakmai továbbképzéseken, mesterkurzusokon vegyenek részt. Pályázni három kategóriában lehetett: havi ösztöndíj, lakhatási támogatás vagy egyéni projektek. A legnépszerűbbnek ez az utóbbi bizonyult. A beérkezett pályaműveket szakmai bizottság bírálta el és döntött a végeredményről. A nyertes pályázók között van többek között Agód Alíz, Bodoczki Ernő, Fejérvári János, Fülöp Gergely, Guessous Majda Mária, Jámbor Anna, Jámbor Janka, Nagy Mira, Rab Gyula, Szász Szabolcs, Szkordilisz Emíliaés Varga Emília is.

Erste az elsőkért díjátadó 2011 - Beregi András

Beregi András (tuba)

Erste az elsőkért díjátadó 2011 - Rab Gyula

Rab Gyula (tenor)

Erste az elsőkért díjátadó 2011 - Bodoczki Ernő

Bodoczki Ernő (nagybőgő)

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG