A bostoni Bach, aki magyar

Karosi Bálint nevét az orgonaszakma ismeri – meg fafúvósok, de erről majd később. Kiváló hangszerjátékos, aki még harminc sincs, máris a világ legjobbjainak egyike.

Karosi Bálint

De Bálint nem médiaorgonista, nem extravaganciájáról ismert, hanem elmélyültsége, megszállottsága miatt, csak keveseknek. Névjegyén ma az szerepel: Minister of Music, First Lutheran Church of Boston. Az óceán túloldalán egy nagy evangélikus templom zeneigazgatójaként dolgozik (Bach-hoz hasonlóan) a művész, aki – természetesen magyar színekben – diadalmaskodott a júliusi, lipcsei Bach-versenyen. És Bach orgonáján.

- Feltűnni egy orgonista manapság kétféleképpen tud: beugrik valahol, valaki helyett – tehát bajosan hozhatja a legjobbját, hisz hirtelen csöppen mélyvízbe, nem nyugodt felkészüléssel, évtizedes rutinnal. A másik egy zenei verseny fődíja, de nem biztos, hogy a jó muzsikus jó sportoló is egyben. Van ezzel problémád?

- Nem szeretem a zenei teljesítményt a sportolókéhoz hasonlítani, de így igaz, a zenészek közül vannak, akik igazi "versenylovak", és igen jó eredményeket érnek el versenyeken, és vannak, akik nem sikeresek ilyen megmérettetéseken, de hasonlóan kiváló zenészek. Ami a helyettesítést illeti, én még nem ugrottam be senki helyett, nem is szeretnék senkinek a "helyettese" lenni, nekem a versenyzés jutott ezek szerint.

- De meddig kell a művésznek versenyeznie – erre kíváncsi leszek a végén, most azonban lépjünk visszább egyet! Miért tetted le a klarinétot? Magasabb rendű volna az orgona, tényleg "fejedelem" volna egy gépezet? Egyáltalán mennyire biztos, hogy nem akarsz már rá komoly hangsúlyt fektetni, hisz versenyt azzal is nyertél?

- Nem teljesen tettem le, háttérbe szorult, és hobbiként jelen van, sőt újabban zenekari és kamaramunkákat is vállalok. Elkezdtem a historikus klarinétot is. Fejedelmet említesz, de például Mozart számára az orgona egyenesen a hangszerek királya volt, emellett a klarinétot is különösen kedvelte. Az orgona intellektuális aspektusa engem is vonzott kezdettől fogva, a klarinétnak pedig az érzéki hangja érintett meg, talán a hangszerek közül az emberi hanghoz legközelebb álló. Időközben rájöttem, hogy mindegy, melyiket választom, mert érzelemnek és intellektusnak egyformán jelen kell lennie a zenében. Orgonálni sem szabad érzelem nélkül, ez főleg a billentésben, a játékos hangszerhez való viszonyában nyilvánul meg, valamint a rubatónak az adott stílus határain belül való használatában. A klarinétjátékban sem lehet egy bizonyos szintű zenei "intelligencia" nélkül messzire jutni.

- Volt-e részed abban, hogy barátod és hangszeres kollégád, a ma már úgyszintén világverseny-győztes tenorista, Brickner Szabolcs is elhagyta az ebonitcsövet?

- Úgy érzem, igen. Bátorítottam elejétől fogva, hogy énekeljen – sokan persze, megvádoltak azzal, hogy a konkurrenciámat próbálom pályájáról eltéríteni, de erről szó sem volt…

- … ma már inkább azzal vádolnának, hogy rafinált vagy, mert lám, nem az orgona felé térítetted Szabolcsot, így nem lett konkurrenciád… De ez követhetetlen tréfa volt, folytasd!

- Sőt, az egész úgy igaz, hogy valahol legbelül én is inkább énekes szerettem volna lenni, csak a hang hiányzott, az övéből viszont óriási tartalékokat hallottam ki kezdettől fogva. Nagyon büszke vagyok Szabolcsra, és most, hogy ő is épp itthon van, hamarosan indulunk pecázni!

- Némiképp magyarázza előző vallomásod, hogy édesanyád, Pászthy Júlia operaénekes (sőt, ugyenezen lipcsei Bach-verseny egykori bronzérmese!), de még húgod is a Zeneakadémiára jár, ősztől a dzsessz tanszakra. Most már mindegy, de hogy látod, ha magadba nézel: eleve elrendelt, édes teher muzsikusság, vagy befolyásolástól mentes szabad döntések eredője?

- Nem lehet menekülni a zenészség elől. Eleve elrendeltség volt számomra. Ezzel szerintem mindenki így van, aki a zenét idejekorán belülről megismeri. Később is működik, csak másképp: sok orvos és tudós ismerősöm van, akiket a zene megfertőz, és sosem tudnak kitérni előle – őbelőlük viszont értő, nélkülözhetetlen hallgatóság válik. A zene egy nagy álom, és aki megálmodta, már nem tud szabadulni. Én boldog vagyok, hogy olyasmivel keresem a kenyerem, amivel egyébként is szívesen foglalkozom.

- Visszatérve a versenyre: Ti, orgonisták nagy mechanikus-pneumatikus-elektronikus monstrumokkal dolgoztok, afféle "technikai sport" is ez. De lehet, hogy valaki a hangszer regisztrálásához kevésbé ért, vagy egyszerűen csak nincs szerencséje a lipcsei idegen orgonával, Bach vagy Liszt néhai hangszereivel, viszont mint billentyűs művész, a legjobb volna?

- Természetesen ez a rizikó is beletartozik egy zenei versenybe. Aki nem tud idomulni a hangszerhez, vagy nem jól használja ki a rendelkezésre bocsátott gyakorlóidőt, az lemarad. A mostani versenyen voltak kiváló és kiválóbb játékosok, de kevésbe alkalmazkodtak a lehetőségekhez. Ez is hozzájárult a sikeremhez. Úgy érzem, végig tudásom legjavát adtam, és talán a legfelkészültebb versenyző voltam.

- Rendben, a legfelkészültebb voltál, de a győztes akár az öngyilkos őszinteségig is elmehet. Összességében Te magadnak adtad volna az első díjat? Volt rivális-kedvenced?

- Igen, volt kedvencem: Ilpo Laspas finn versenyző, aki minden fordulóban utánam játszott (sorshúzással jött ki a sorrend), így volt alkalmam többször is hallani. Ilpo végül második lett éppúgy, mint a két évvel korábbi Bach-versenyen, bár akkor csembaló kategóriában. Barokk zenét kiválóan játszik. Döntőbéli Bach-játéka kimagasló volt, azután én magamban lemondtam az első helyről, de romantikus műveket ugyanitt nem jól játszott. Úgy fogalmaznám: Bach-játéka után neki adtam volna az aranyérmet, de Reger-játéka után visszavettem volna tőle…

-Bálint, több versenyt is letudtál már azzal, hogy megnyerted azokat: korábban klarinét, az utolsó öt évben orgona "szakágon". A mostani, mind közül a legvilágraszólóbb eredmény mire ösztönöz? Versenyzel tovább, mert ezután igazán érdemes, vagy itt hagyod abba?

- Már korábban eldöntöttem, hogy nem versenyzem többé.

- Idehaza, szüleid kertjében beszélgetünk, de Bostonban élsz – e kérdés egyben válasz is azoknak, akik kevésbé ismerősen ízlelgetik a neved, amelyet idehaza nemigen hallani. Az Államokbant templomi együtteseid vannak, komponálsz, orgonálsz, helyi Bach-ként működsz egyik vasárnaptól a másikig… Kihagyhatatlan, hogy a híres Bach-verseny első helyezettje miért nem a hazáját gazdagítja tehetségével?

- Nem szándékozom örök életemben kint maradni. Úgy érzem, van kint dolgom, és most Magyarországon nincs, vagy nem lenne. Szívesen játszom magyar közönség előtt, pedig egy kicsit jobban izgulok itthon, mint külföldön. Nagyon boldog leszek, amikor ez az ország is megadja azokat a feltételeket, vagy legalábbis hasonlókat (hangszer, egyházi és koncertlehetőség, stb.), amelyek vonzóvá teszik egy fiatal, pályakezdő orgonista számára. Sokan vagyunk így, akik emiatt ma, sajnos külföldön kényszerülünk szerencsét próbálni.