Baráti Kristóf: A siker összetett fogalom

Baráti Kristóf októberben vehette át a hegedűsök Oscar-díjának becézett díjat az igen rangos, moszkvai VI. Nemzetközi Paganini Hegedűverseny első helyezéséért. Azóta Brüsszelben, Chicagóban, Finnországban koncertezett és mindemellett az adventi készülődésre is jut ideje.

- Rendkívül tudatosan építed a karriered, hiszen tizenhárom év után döntöttél úgy, hogy ismét nemzetközi versenyen méretteted meg magad. Mi volt a célod ezzel és az akkor még csak remélt győzelemmel?

- A versenyzés nem feltétlen összetevője a karrierépítésnek, de természetes, hogy egy ilyen eredmény nagyon nagy segítség bármilyen stádiumban lévő zenésznek a pályakezdőtől a már tíz-tizenöt éve a koncertélet részeként működő muzsikusig. Ma egy koncertszervező, egy zenekar, egy menedzsment mind-mind igénylik, hogy a művész szakmai eredményeket is felmutasson és a médiában is folyamatosan forogjon a neve. Hosszútávú céljaim között szerepel, hogy bekerüljek az Egyesült Államok zenei életébe, szeretnék dolgozni az ottani zenekarokkal, mert ez mind-mind nagyon lényeges a világkarrier szempontjából is. E felé tettem egy lényeges lépést ezzel a győzelemmel.

- Nagyon nagy volt rajtad a nyomás ezen a versenyen: rangidős voltál, és a cél az első helyezés volt. Hogyan sikerült túljutni ezen a feszültségen? Mi kell a győzelemhez?

- Emlékszem, mennyire másmilyen felkészültség, mentális hozzáállás jellemzett tizenhárom évvel ezelőtt, amikor a brüsszeli Erzsébet királyné versenyen indultam és nyertem végül. Azóta kialakult egy olyan színpadi rutin, ami óriási mértékben segíti a verseny okozta stressz és esetemben a magammal szemben felállított győzelmi kényszer leküzdését. De bármennyire is utcahossznyi előnyben voltam a többiekhez képest nemzetközi koncertező élettel a hátam mögött, egy ilyen verseny eredményét kizárólag szakmai szempontok és a színpadon történtek határozzák meg. A technikai tudáson, a zeneiségen túl a kiállás, a zenekarral, a zongoristával való együttműködés és mindennek az összképe, a szólista léthez szükséges attitűd megléte volt az igazán fontos.

- Ilyen pillanatokban egy Stradivari hangszer mennyiben játszik szerepet?

- Egy muzsikus életében meghatározó a hangszere és a versenyeken óriási jelentősége van. A Stradivari Társaság jóvoltából az 1703-as, Lady Harmsworth nevű hegedűn több mint hat éve játszhatom, de hasonló kaliberű hangszereket már több mint tíz éve használhatok, szintén a Társaságnak köszönhetően. Emlékszem, amikor tizenévesen összehasonlíthatatlanul egyszerűbb és szerényebb hangszereken játszottam, és nagy csodálattal néztem a komoly hegedűkkel rendelkező versenyzőket. Magam akkor tapasztaltam meg először ennek a fontosságát, amikor Párizsban, a Jacques Thibaud Nemzetközi Hegedűverseny döntője előtti napon kaptam kölcsön egy velencei mester hangszerét, ami ugrásszerű változást hozott nemcsak a játék, hanem az összkép szempontjából is.

- A Lady Harmsworth-nak is van valamilyen különleges története?

- Sajnos a hangszerek adás-vétele körüli diszkréció miatt maga a Társaság sem tudott többet kideríteni annál, minthogy egy angol nemesi család, a Harmsworth-család egyik hölgy tagjáé volt a hegedű. Egyébként ez az információhiány nem mindig meglepő, hiszen Antonio Stradivari több mint ezer hangszert készített, ebből csak hegedűt kb. hatszázat tartanak nyilván. Ezek közül nem mindet készítette el saját maga teljes egészében, több esetben a műhelyében dolgozó tanítványai segítették, ő a legaprólékosabb és legkényesebb műveleteket végezte. Bizonyos szempontból azonban előny, hogy a hangszer nem kötődik híres hegedűművész (pl.: Joachim) vagy zeneszerző (pl.: Vieuxtemps) nevéhez. Rendkívül jó állapotban van, és mivel nem sokan használhatták, én alakíthatom, játszhatom be a hangját a koncerteken.

- Lemezeidet tekintve Bach összes hegedűre írott szólószonátáját és partitáját rögzítetted már, sőt, egy koncerten belül is eljátszottad őket. A Paganini hegedűversenyek közül kettőt már felvettél, de ha jól tudom, az összeset fel szeretnéd játszani. Mi az oka ennek a tömbösítésnek?

- Eredetileg kiadói szándék volt, hogy az összes Paganini-hegedűversenyt felvegyük, ez végül az első kettő felvételére módosult. Az én szakmai szempontom az, hogy az összes hegedűversenyt ismertebbé tegyem, mert semmivel sem kevésbé jó zenék, mint az első kettő. Egy teljes ciklus asztalra tétele a lezártság érzetét is kelti. A közönség, a szervezők és a szakma is szereti, ha valamit egy egészként szemlélhetnek, nagyobb összehasonlítási alapot szolgáltatva ezzel. Mindez művészi szempontból is nagyon érdekes. Amikor a hat Bach-szonátát és -partitát játszottam, egészen más megvilágításba került a mű akkor, amikor az egészet gyakoroltam és egészen másba, amikor csak egyet-egyet kiragadva szólaltattam meg. A mű teljes képet akkor mutat, amikor képesek vagyunk egészében átlátni azt.

- Sűrű hónapok állnak mögötted, de talán az adventi időszak nyugodtabban telik majd. Hogyan készülsz a karácsonyra?

- Mindenki számára nagyon fontos ünnep ez, különösen a keresztény kultúrkörben. Ilyenkor sokkal nagyobb szerephez jut a családdal való együttlét, az, hogy többet foglalkozzunk egymással, megálljunk a hétköznapi rohanásban. Az utóbbi néhány hét egészen rendkívüli sűrűségű volt számomra, és még áll előttem jó pár feladat, ezért már nagyon várom a karácsonyi nyugalmat és elcsendesedést.

- Van olyan zenemű, amit az adventi készülődésben mindenképp meghallgatsz?

- Céllal szeretek hallgatni zenét, kedvtelésből kevésbé. Szeretek műveket tanulni, akkor is, ha az egy szimfónia vagy egy Richard Strauss-opera. Nagyon gyakran viszek magammal hosszú utakra partitúrát, amit vagy csak tanulmányozok vagy hallgatom a zenét is hozzá. Emiatt a zenehallgatás nálam nem feltétlenül kötődik hangulati tényezőkhöz, ünnepekhez. Az aktuálisan játszott repertoáromhoz is igyekszem hozzákapcsolni sok mindent. Amikor például Sosztakovics hegedűversenyét tanultam, szimfóniáit és csellóversenyeit is áttanulmányoztam.

- Tizenegy éves korodig Venezuelában éltél. Milyen volt a karácsony hó nélkül?

- Az év minden szakában nappali harminckét fok körüli hőmérséklet volt jellemző, és csak esős és nem esős évszakok váltakoztak. Óriási élmény volt, amikor '91-ben hazajöttem és először találkoztam hóval. Egy gyerek életében - pláne, aki a trópusokon nőtt fel - fantasztikus pillanat ez. A karácsony ott kicsit más hangulatú, de a spirituális, lelki töltete meglehetősen hasonló: ez az ünnep mindenhol a szeretetről szól.