Kelemen Barnabás: „A kamarazene szerelem”

Vonósnégyest alapított az elsősorban szólistaként ismert hegedűművész. A Kelemen-Kokas házaspár, Kokas Dóra és Homoki Gábor alkotta kvartett primáriusát február végi, budapesti bemutatkozó koncertjük alkalmából kérdeztük.

- A vonósnégyes alapításával búcsút mondasz a szólista karriernek vagy megpróbálsz mindkét területen helyt állni?

- Alig várom, hogy válaszút elé kerüljek, de egyelőre nem ez a helyzet. Szerencsére a szólókoncertjeim száma nem apad, ezért nagyon nehezen fér bele az életembe az a minőségű munka, amit most kell letennünk az asztalra és aminek a gyümölcse csak sok év múlva várható. Ehhez jön még, hogy a gyerekeim óvodába, iskolába járnak, feleségemmel, Kokas Katalinnal a Zeneakadémián is tanítunk s egyre több koncertre kérnek fel karmesterként. A nyáron két világversenyen is részt veszünk: júniusban az olasz Paolo Borciani, júliusban a melbourne-i vonósnégyes versenyen indulunk , ahol a bécsi előválogatón máris bekerültünk a legjobb nyolc közé.

- Miért hoztad létre a kvartettet?

- Már tizenöt évvel ezelőtt tudtam, hogy vonósnégyest szeretnék alapítani az akkor még csak kolleginaként ismert Kokas Katival, elsősorban zenei szempontok miatt. Ha csak belegondolunk: 15-20 hegedűverseny van, amit repertoáron tartunk, van további 15-20, amit ritkábban játszunk, ehhez jön 25-30 szonáta és 40-50, minden műfajból válogatott kamaradarab - ez így összesen kb. 120-130 mű, amíg Haydn csak vonósnégyesből írt csaknem ennyit - és akkor most csak Haydnről van szó! Chopinen és Liszten kívül a legnagyobb, hegedűre is komponáló zeneszerzők repertoárjában gyakran a vonósnégyes kapja a leghangsúlyosabb szerepet. Nem beszélve arról, hogy így több nagyszerű zenésszel tudunk együtt dolgozni. Joshua Bellel New Yorkban találkozunk, hogy Brahms vonósötösét játsszuk, de a kvartett 2009-es alapítása és az első, őriszentpéteri fesztiválon tartott koncert óta többek közt Kaposvárott és Pécsett is játszottunk például Lendvay Józseffel, Maxim Rysanovval, Pekka Kuusistóval és Nicolas Altstaedttal. Feledhetetlen élmények ezek, mert sokat tanulhatunk és meríthetünk az együttjátékból, de ha például Kocsis Zoltán a zongora mellett mutat nekünk valami újat, az is életre szóló.

- Kati esetében az esetleges szakmai konfliktusok nem vezetnek magánéleti vitákhoz?

- Kamarazenéléskor kiemelt jelentősége van a személyeknek, a harmóniának, az együttlélegzésnek és az együttélésnek, mert erről is szó van: sok órát töltünk együtt, hetente akár hat, három-négy órás próbánk van. Sok ember a házastársával, a szeretteivel nem tölt ennyi időt. Nagy adománynak tartom, hogy én ennyit lehetek együtt a feleségemmel, bár a próbán nem minden habos torta, de mi már kiismertük egymást, és minden problémának és feszültségnek elejét tudjuk venni. Nem jutunk el odáig, hogy különösebb harcok legyenek, ezeket a köröket már lejátszottuk egy évtizeddel ezelőtt. Ha a vonósnégyesben újabb problémák, feszültségek merülnek fel, ezekre inkább építő jelleggel tekintünk.

- Hogyan választottad ki a további tagokat?

- Dóra, Kati testvére családtag - adott volt, de annyira mégsem, hogy magától értetődő legyen a választás. Azonban zenész család tagjaként már születése előtt érték zenei impulzusok, négy-öt évesen csellózni kezdett, mi pedig sokat foglalkoztunk vele, kamaráztunk, tanítgattuk. Akarva-akaratlanul magába szívta ezt a közeget, merített ebből, alakult hozzá. Közös zenei nyelvet beszélünk, ami elengedhetetlen. Gábort pedig már régebben is sokan hozzám hasonlították, éveken át többször hallott hegedülni, később a tanítványom lett. Mivel Katival közösen tanítunk nyolc növendéket a Zeneakadémián, akikkel minden évben kamarakoncerteket is adunk, vele is játszottunk, így voltak már közös koncertélményeink.

- Kati, Gábor és te is egyformán jól játszotok hegedűn és brácsán is. Elképzelhetőek a gyakori szólamcserék?

- Első összeülésünkkor Kati volt az I. hegedű, én brácsáztam, majd amikor elkezdtünk komolyabban dolgozni, volt, hogy Gábor brácsázott és én voltam az I. hegedű, most pedig úgy alakult, hogy a versenyre készülve Kati brácsázik és Gábor a II. hegedű. Nagyon fontos és jó, ha megismerjük egy mű több szólamát is, már Isaac Stern is azt mondta, hogy a három felső szólam cserélgetése egy vonósnégyesben a leghasznosabb.

- A kamarazenélés nagyon nemes művészi cél és tevékenység, de a műfajt értő, szűk közönségréteg egyre inkább eltűnőben van. Nem kockázatos vállalkozás kvartettet alapítani ilyen tendencia mellett?

- Büszke vagyok arra, hogy megengedhetem magamnak, hogy itthon tanítsak, és még jobban örülök annak, hogy most vonósnégyest alapíthatok. Tudom, hogy sok kamaraegyüttesnek vannak megélhetési gondjai, de ilyenkor a példaképeim jutnak eszembe, Thomas Zehetmair vagy Székely Zoltán, akik mindketten szólista karrierrel indultak és előszeretettel kamaráztak, majd vonósnégyeseztek. Ha szólisták maradtak volna, anyagilag nagyobb biztonságot teremtettek volna, de mégis a kvartettezés felé fordultak, mert ez egy hivatás, hitvallás, elhivatottság, elköteleződés - és szerelem. Arra törekszünk, hogy a februárban induló, a Régi Zeneakadémián tartott sorozat vagy a Kaposvári Kamarazenei Fesztivál segítségével észrevetessük az emberekkel ezt a műfajt is: azt szeretnénk, ha megéreznék, hogy milyen csodálatos dolog ez. Ha lenne egy néhány fős mag, egy törzsközönség, akik boldogan járnak ezekre a koncertekre: nem hiszem, hogy ne tudna növekedni a táboruk.

- Az Óbudai Danubia Zenekar és a Nemzeti Filharmonikusok koncertmestereként is dolgoztál, így csapatjátékosként is vannak tapasztalataid.

- Öt évig a Danubia Zenekar koncertmestere és tíz évig az NFZ vendégkoncertmestere voltam. Nagyon szerettem zenekarban játszani, elsöprő élmény volt minden szempontból, ráadásul egy jó hegedűsnek nélkülözhetetlen, hogy ezt a területet is ismerje. Az NFZ első próbáin dirigálhattam is, de éreztem, hogy sokat kell még fejlődnöm. Nagyon izgatott a dolog, ezért tanulni kezdtem, a két legkiemelkedőbb mestertől, Jorma Panulától és Leif Segerstentől vettem órákat. Idén például az amszterdami Concertgebouw- és az Izraeli Kamarazenekart is dirigáltam, s vezénylem még a kassai és a pécsi szimfonikus zenekarokat is. Nagyon érdekel a zeneszerzés és a hangszerelés is, de félek, az a sok-sok ötlet, ami gyűlik bennem, még nem kaphat teret más elfoglaltságaim miatt.

- Egy zenekar működése sokban eltér egy vonósnégyesétől. Van arra vonatkozó stratégiád, hogy hogyan fogod összetartani ezt az olykor négyfelé húzó embert?

- Egyelőre van egy kimondatlan hierarchia, ami már most sem egészen helytálló, hiszen igen pozitív módon mindenki egyre aktívabb a kvartettben. Amíg egy zenekarban nincs demokrácia, hiszen elsősorban a karmester irányít, a vonósnégyesben joggal gondolnánk, hogy lehetne. De ha teljes lenne a demokrácia, és mégsem egy irányba mennénk, az sem vezetne sehová. Vissza tudok utalni arra, hogy Dóri akarva-akaratlan rajtunk nevelkedett, együtt gyakoroltunk, Gábor pedig nagyon hasonló rezgésszámon él és zenél velünk. Bár a jazztanszéken is énekel és rendkívül tehetséges sok más téren, saját bevallása szerint nekünk köszönheti, hogy a hegedülés első helyen maradt az életében. A szakmai célokon felül tehát jelentős érzelmi és emberi szálak is összefűznek bennünket, amik nagyon erős, már-már eltéphetetlen köteléket jelentenek.

További információ a kvartettről innen érhető el.