Vásáry André: Der König der (Stille) Nacht

Vásáry André – az egyetlen férfiszoprán Magyarországon, aki rendelkezik az első Éj királynője és Mozart egykori sógornője, Josepha Hofer hangterjedelmével – harmadik lemezének műsorát a karácsonyi hangulat jegyében állította össze. Persze beszélgetés közben az Ünnep koncepciójának részletein kívül sok más kérdés is fölmerült.

- Bár az irodai munkákhoz viszonyítva operaénekesnek lenni sem kimondottan polgári foglalkozás, az Ön pályája idáig is elég kacskaringósan vezetett, korábban még légiutas-kísérőként is dolgozott. Hogyan választotta mégis az éneklést?

- Valójában nézőpont kérdése, mi kacsakringós és mi nem. Számomra kifejezetten egyenesnek, egyértelműnek tűnik az eddigi pályafutásom. Mindig is az éneklés volt az első. Az egész egy miskolci operaversennyel kezdődött, amit megnyertem, aztán Bostonban folytattam a tanulmányaimat.

- Miért éppen ott?

- Mert a magyar zeneoktatási rendszerben nagyon kevés a kreativitás, a nyitottság, a segítő szándék, és igazság szerint nem tudtak mit kezdeni velem, külföldön pedig éppen nagyon felfutott a kontratenorok és férfiszopránok iránti érdeklődés. Itthon még ennek a két hangfajnak a megkülönböztetése is vita tárgya, engem is Franciaországban világosítottak fel egyszer, amikor kontratenornak aposztrofáltam magam, hogy valójában férfiszoprán vagyok, ami még ritkább. Kontratenorok nem énekelnek Éj királynőjét, az ő hangterjedelmük altnak vagy mezzónak felel meg a női szólamok közül. Egyszerűen muszáj volt elmenni a lehetőségek és a tapasztalatok sokasága miatt. Aztán meg muszáj volt visszajönni, persze, mert Európában a művészeti oktatás színvonala általában sokkal magasabb, mint Amerikában. Míg én oda akartam kijutni, onnan mindenki Európába szeretett volna jönni.

- Ha már a nyitottság szóba került: hogyan lehet összeegyeztetni a televíziós sztárkeresőt a bécsi Staatsoperrel?

- A Staatsopert nem érdekelte semmi ilyesmi, csak az számított, hogy a hangom megfelel-e a szerep kívánalmainak. Ott nem foglalkoznak háttérből előbányászott dolgokkal, és nem magyarázzák bele őket az ember életébe. Én egyébként a televíziót egyfajta kultúrmissziónak tekintettem. A visszajelzések szerint sok ember kedvet kapott a klasszikus zenéhez a produkciómon keresztül, elmentek az Operába és rájöttek, hogy egészen más élmény, mint amikor gyerekkorukban feszengtek ott és semmit nem értettek az egészből. Szerintem ez nemes dolog volt, bár tudom, hogy sokan elítélik. Örülnék, ha újra bekerülhetne valamelyik tehetségkutatóba egy-két klasszikus zenei képzést kapott énekes.

- A klasszikus zene rangját féltő kritikák nem nehezítik meg az itthoni karrierjét?

- Nem érzem, hogy megnehezítenék. Lesz koncertem az Olasz Intézetben, kaptam felkérést a Művészetek Palotájától, a Debreceni Filharmonikus Zenekartól, hamarosan adventi templomi turnéra indulok, Vásáry Tamás pedig vállalta, hogy az Ünnep jótékonysági lemezbemutató koncertjén, december 14-én a Kongresszusi Központban a Szombathelyi Szimfonikusokat dirigálja.

- Hogyan állt össze a lemez műsora?

- Kilencven százalékban komolyzenei felvételek szerepelnek rajta, a többi számot pedig karácsonyi örökzöldekből válogattuk össze. Amikor elképzeltem a lemezt, különböző karácsonyi hangulatok jelentek meg előttem, az ünnepi sütés-főzés, a nyugodt várakozás és a karácsonyi vacsora képei, és arra törekedtem, hogy a lemez valamennyi szituáció méltó kísérője legyen lelki és zenei tartalmát tekintve egyaránt. Hogy az is megtalálja benne a saját ünnepét, aki vallásos és az is, aki vidámabb élményeket keres karácsonykor.

- A pályafutása, a nyilatkozatai és a felvételei is tükrözik a stíluskeresztezés, a crossover iránti érdeklődését. De hogyan lehet ezt megvalósítani úgy, hogy a klasszikus zene esztétikai értéke megmaradjon, hogy a crossover több legyen a „klasszikusok diszkóritmusban" szinkopált ütőseffektusainál?

- A crossover esetében számomra mindig az eredeti mű a kiindulópont. Ráadásul a Nessun dormát például én sem éneklem el „könnyítve", ahhoz mindig olyan darabokat keresek, amelyek eleve illenek a populáris stílushoz. Inkább arról van szó, hogy a személyiségem mindkét oldalon ki tudja fejezni magát. Alapvetően klasszikusan képzett operaénekes vagyok, de itt is, ott is van jó zene. Csak az számít, amit a zene ad az embereknek, és ki merem jelenteni, hogy a komolyzenének crossover közegben szinte nagyobb a sikere, mint a könnyűzenei slágereknek, jobban magával ragadja az embereket. Nem egy üldözendő dolog ez.