A Magyar Telekom, a Művészetek Palotája stratégiai partnere ajánlásával

Érdi Tamás zongoraestje

November 2-án a Művészetek Palotájában játszik a zongoraművész, ahol régi kamaratársa, Keszei Bori lesz a vendége. Játsszon a Fidelióval és legyen a vendégünk a koncerten!

Ahogy arról korábban beszámoltunk, minden eddiginél sűrűbb hónapok következnek Érdi Tamás életében. Ennek egyik állomása lesz a november elejei esemény, ahol Beethovent, Schumannt, Prokofjevet játszik, Keszei Borival pedig Schubert-, Brahms-, Bartók- és Kodály-dalokat szólaltat meg.

Érdi Tamás

Korábbi nyilatkozataiból az is kiderül, hogy évek óta legfontosabb feladatának a legfiatalabbak zenei nevelését tartja. Beszélgetős koncertsorozatait Floridától Szibériáig, a lengyel nagyvárosoktól Veszprém megye legkisebb településéig nagy lelkesedéssel fogadták a gyerekek. Nem csupán hallgatták őt, hanem kérdéseket tettek fel, valódi párbeszéd alakult ki, a téma idén természetesen Liszt Ferenc életműve volt. Sok szólóestet adott a 2011-es évben, de a kamarazene továbbra is erősen foglalkoztatja, a dalműsort is ezért illesztette a november 2-i koncertjének műsorába. A dalok különböző emberi sorsok, hangulatok, érzelmek és gondolatok világába kalauzolják a hallgatót.

Kérdésünk: Többek között ki volt az a művész, akit 2010-ben Prima Primissima díjra jelöltek a Magyar zeneművészet kategóriában, melyet végül Érdi Tamás nyert el?

A helyes választ október 28. 14:00-ig megjelölők közül négyen másodmagukkal vendégeink lehetnek a koncerten.

Érdi Tamás (zongora)

2011. november 2. 19:30 Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Km.: Keszei Bori (ének)

Beethoven: d-moll szonáta, op. 31, No. 2
Schubert: Négy impromptu, op. 90
Schubert, Brahms, Bartók és Kodály dalai
Prokofjev: Rómeó és Júlia - részletek
Schumann: Carnaval op. 9

A játékban való részvétel lezárult!

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

A címoldalról ajánljuk

Eltemették Seregi Lászlót

A Kossuth-díjas művésztől a családja, balettművészek, énekesek, színészek búcsúztak az Opera előcsarnokában és a Farkasréti temetőben.FOTÓRIPORTTAL

Esterházy hadtörténet

Újrarendezték az Esterházy-család Európa egyik leggazdagabb magántulajdonban lévő fegyvertárát, melyből kiállítás nyílt Fraknó várában.

Táncosokat castingolt Alföldi

A Nemzeti Színház igazgatója a Szegedi Szabadtéri Játékok Mágnás Miskájához keresett táncosokat.

Szűz kéz

A Budapesti Wagner-napokon június 3-án és 19-én a Müpában látható a Tannhäuser. A darab rendezőjével, Matthias Oldaggal beszélgettünk. INTERJÚ

A tűzről pattant énekesnő gyógyít is

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

Színvonalas és társadalmilag elkötelezett világzenét játszik a Rupa and the April Fishes, akik május 31-én érkeznek a Müpába. MAGAZIN

Programok kicsiknek és nagyoknak a gyereknapi hétvégére

Ugrin Gábor

Játékkiállítás, rajzfilmek, artisták, nassolás, Varázshegy és százéves villamosok - csak néhány a gyereknapi hétvége programjaiból.

Érdi Tamás: "Ezekért a pillanatokért érdemes élni"

Nemrég tért haza a Prima Primissima-díjas zongoraművész svájci turnéjáról, ahol többek között Chopin és Liszt műveit szólaltatta meg. INTERJÚ

Sötét idők

A kínai közelmúlt egy még mindig elhallgatott időszakáról, az 1959 és 1961 közti éhínségről huszonévesek készítettek megrázó előadást. KRITIKA

Jim Hall & Pet Metheny

Az 1999-es lemez magyar vonatkozása, hogy az egyik dal Zoller Attila gitárművésznek állít emléket.  Tovább...

ár: 3 600 Ft

Miklósa Erika: Másképp

Eredeti ár: 3 900 Ft

Akciós ár: 2 900 Ft

Liszt: Szt. Szaniszló oratórium, Requiem

Eredeti ár: 3 900 Ft

Akciós ár: 2 900 Ft

Liszt Ferenc élete (8 DVD)

Eredeti ár: 5 000 Ft

Akciós ár: 4 500 Ft

Four Bones Quartet: Crossroads

Eredeti ár: 2 900 Ft

Akciós ár: 1 900 Ft