Haydn a mai zene tükrében - játék

A Haydn Év 2009 rendezvénysorozata a nagysikerű fertődi Kastélykoncertek után Budapesten, egy a klasszikus zenei koncertek számára új helyszínen, a VAM Design Centerben rendez hangversenyeket november 13. és 15. között. Játsszon a Fidelióval és nyerjen két jegyet a november 14-i koncertre!

A Hungarofest Nonprofit Kft. KLASSZ Zenei Iroda szervezésében Haydn mellett Bartók, Kurtág, Ligeti, vagy Jörg Widmann műveit maga Widmann, és további, olyan világhírű zenészek előadásában hallhatják, mint Várjon Dénes, Keller András, Lakatos György, Christoph Richter, Halmai Katalin, vagy Simon Izabella. 

Haydn műveinek újabb dimenzióit ismerhetjük meg, ha a jelen és a közelmúlt hangjainak tükrében közelítünk hozzá. Ezekre a kérdésekre próbál válaszokat keresni és természetesen újabb kérdéseket feltenni a Haydn és a XX-XXI. század zenéje koncertsorozat. A koncertek előtt úgynevezett prelúdiumok színesítik a programot, ahol a művészek és Győri László moderátor beszélgetnek a közönséggel.

Kérdésünk: Melyik évben mutatták be Ligeti György Öt Arany-dal című művét?

Ha a helyes választ az alábbi időpontig elküldi nekünk, sorsoláson vesz részt, amelyen tíz szerencsés megfejtőnk két-két jegyet nyer a koncertre.

2009. november 14. 19:30
VAM Design Center
Hangverseny

http://www.haydn-2009.hu/

A játékban csak azok a bejelentkezett felhasználók vehetnek részt, akik a regisztráció során megadták teljes nevüket és postacímüket is.
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Még nem regisztrált? Ide kattintva megteheti!
A Fidelio.hu játék szabályzatát ide kattintva olvashatja el.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

 
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 2 12:41 2009.11.15
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A múlt szombati "főpróba" után csak a tegnap estire tudtam elmenni /pénteken Róbert György, Szabó István és Mezei János kápráztatta el a Nádor terem közönségét, ma pedig a h-moll mise lesz José Cura vezényletével a Danubia Zenekarral és kiváló énekkarral, szólistákkal a ZAK-on/, és nagyon megérte. A péntekit is meghallgatók maximálisan meg voltak azzal is elégedve, a tárgybani előadásról pedig az alábbi a véleményem:
    A műsorváltozás azt eredményezte, hogy éppen a múlt héten hallott c-moll szonáta /No. 33, vagyis a szonátasorozat Hob. XVI: 20. darabja/ volt az első szám Várjon Dénestől /nyilván ezért adta elő akkor/, a műsorlapon lévő D-dúr helyett. Kifogástalan volt most is!
    Simon Izabella szintén nagyon finoman játszotta el az 5 rövid darabot Bartók Gyermekeknek írt sorozatából.
    Ligeti György 1947-es dalai /Három dal Weöres Sándor verseire/ azért nem tetszett, mert a kitűnő Halmai Katalin-hang és a remek zongorista /SI/ közreműködésével éppen csak a szöveget nem értettük, még a 2. sorból sem. A sorozat két szélső darabjának szövege már 2006. dec. 15. óta fent van a Zeneköltészet téma versei között, a középső pedig az alábbi, a Forróövi motívumok első darabjaként:
    .
    Gyümölcs-fürt, ingatja a szél.
    Ágon libeg, duzzadtan a fénytől.
    Gyümölcs-fürt, kelő melegben.
    Puha lomb közt ingatja a szél.
    Gyümölcs-fürt, hozzuk le.
    Add nekünk, boldog ág.
    Gyümölcs-fürt, ingatja a szél.
    /A másik kettő: Táncol a hold, fehér ingben; Kalmár jött nagy madarakkal - a Rongyszőnyeg sorozatból./
    .
    A Hob. XV. 26-os fisz moll triószonáta halovány volt, a hegedűst alig lehetett hallani, Várjon Dénes zongorajátéka dominált, Rohmann Ditta próbálta menteni a vonós-becsületet, szokásosan mély átélésével. A darab egyébként remek, az előadás után még meghallgattuk a remek Kismartoni Haydn-triótól, igazolva látva a leírtakat.
    Itt írok pár szót a záró trióról, mert - ugyan teljesen más karakterű az ugyanezen sorozat 25. darabja, a híres Cigány-trió, a magyaros III. tételével, de ezzel együtt is olyan vérbeli kamarázást hallhattunk a két osztrák  vonóstól és a rendkívül jó partner Simon Izabellától, hogy megállt a levegő a teremben. Érdemes lesz meghallgatni a Márványteremben rendezett Haydn-sorozat utolsó, dec. 21-i előadását, ahol a záró- trió u.ez lesz a Baráti Kristóf-Fenyő László-Farkas Gábor hármassal!
    .
    A közbenső Veress Sándor szonátát többször biztosan nem fogom hallani, és ez nem az igyekvő előadók hibája, hanem az én ízlésemé, míg a másik Ligeti-dalciklusban végre minden szót érthettünk Arany János nem különösen jó versikéiből, de a Bújdosó és főleg a Burnstől fordított Táncol az ördög a finánccal káprázatos volt.
    .
    A VAM-Center látványos, a műanyag ülések bántóan hidegek, a jegyek megfizethetők voltak. Szép este volt!

  2. 1 17:58 2009.11.14
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Régebben a határidő után, de lehetőleg az esetlegesen nyereményt jelentő koncert kezdése előtt egy nappal a Fidelio közölte a "megfejtést" és a nyertesek nevét, hogy aki nem nyert, úgy számoljon.
    ?

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

 

Aki a jogi kar helyett a szaxofont választotta

Joshua Redman pályája mesébe illő, és esélyes, hogy a Budapest Jazz Clubban tartandó február 15-i koncertje is az lesz.

Pénz hiányában bezár a Liceu

Egyelőre két hónapig találnak zárt ajtókat Barcelonában az operarajongók.

Egyre rohadtabb

Magyar Állami Operaház

Mármint a világ. Legalábbis Mohácsi János szerint, aki 18 év elteltével újra megrendezte a Csárdáskirálynőt. KRITIKA

Dörner és az első társulati ülés

Az igazgató szerint az esemény jó hangulatú volt, minden indulatos megnyilvánulás nélkül zajlott le. A színészek a hírügynökségnek nem nyilatkoztak.

Jandó Jenő 60

John Malkovich - The Infernal Comedy (fotó: Olga Martschitsch)

Február 1-jén ünnepelte kerek jubileumát a Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész.

Zsoldos Dávid: 'Meg kell tanulunk kooperálni és kompromisszumokat kötni'

Arts&Business

A Budapesti Kommunkációs és Üzleti Főiskola Arts and Business szakirányú továbbképzésének oktatói között a Fidelio alapítóját is ott találjuk.

Fischer Ádám levelet írt az EP-nek az Új Színház ügyében

Kulturális és sajtóbizottság nyílt nap a Parlamentben (fotó: MTI)

A karmester az Új Színház új igazgatójának hivatalba lépése alkalmából szerette volna felhívni a figyelmet a kinevezéssel kapcsolatos problémákra.

Kozma Péter: 'Jó ötletnek tűnt a Niagarán gumimatracon evezni''

James Ensor: A halál uralkodik a hét főbűn felett (KOGART Ház)

A tíz éves kArton Galéria és Múzeum tulajdonosa mesélt nekünk gyűjtőszenvedélyről, a 21. századról és mindenekelőtt a képregényről és a karikatúráról.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Miklósa Erika: Másképp

Eredeti ár: 3 962 Ft

Kedvezményes ár: 2 946 Ft

Liszt: Szt. Szaniszló oratórium, Requiem

Eredeti ár: 3 962 Ft

Kedvezményes ár: 2 946 Ft

Liszt Ferenc élete (8 DVD)

Eredeti ár: 5 080 Ft

Kedvezményes ár: 4 572 Ft

Four Bones Quartet: Crossroads

Eredeti ár: 2 946 Ft

Kedvezményes ár: 1 930 Ft