KLASSZ Tehetségek gálakoncertje

A Hungarofest Kht. KLASSZ Zenei Irodája és a Reneszánsz Év 2008 Programiroda az OKM-mel együtt, 2008-ban hirdette meg első alkalommal a KLASSZ Tehetségek programot. A támogatottak március 27-én a Müpa Fesztivál Színházában mutatkoznak be gálakoncert keretében. Játsszon a Fidelióval és nyerjen két jegyet a koncertre!


Győri Noémi
A KLASSZ Tehetségek program keretében friss diplomás zenészeket és kulturális menedzsereket támogattak egy éves külföldi tanulmányaik során. 2008-ban a támogatást az Accord Quartet (Veér Csongor, Mező Péter, Kondor Péter, Ölveti Mátyás) nyerte el, aki Bazelben tanulnak, a Trio Duecento Corde (Szabó Ferenc János, Tallián András, Nagy Ibolya) akik Grazban folytatnak tanulmányokat, Ujszászi Kinga, aki Londoni Királyi Akadémián tanul hegedű tanszakon, Győri Noémi aki Bécsben tanul fuvola szakon, Gyurina Zsuzsanna, aki barokk fuvolát tanul Brüsszelben, és Kovács Katalin aki Toulousse-ban folytat csembaló tanulmányokat. A fiatal zenészek a KLASSZ Tehetség program segítségével külföldi kurzusokon és nívós nemzetközi versenyeken vehettek részt, mely jelentős mértékben segítették szakmai fejlődésüket.

A márciusi koncert célja, hogy a fiatal zenészeket a széles közönség is megismerje, továbbá a zenei felsőoktatási intézményben tanulókat is meg kívánják szólítani, és a mecenatúra hagyományának felélesztése is az elérendő eredmények között szerepel. Ezért a rendezvényre az állami és gazdasági szektor szereplőit is egyaránt várják. Az est további fontos momentuma, hogy itt hirdetik meg a 2009-es pályázatot is.

Az est során ünnepi köszöntőt mond Rubovszky Rita, aki a nagy komolyzenei évadok, fesztiválok, ösztöndíjak koordinálására létrejött KLASSZ Zenei Irodának otthont adó Hungarofest Kht. ügyvezető igazgatója, felszólal Dr. Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium kulturális szakállamtitkára, és Dr. Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora is rövid beszédet mond majd.

Kérdésünk: Mikor alakult a KLASSZ Zenei Iroda? (Kérjük, válaszát ne foglalja mondatba! A válasz mezőbe csak egy négyjegyű számot írjon!)

Ha a helyes választ az alábbi időpontig elküldi nekünk, sorsoláson vesz részt, amelyen tíz szerencsés megfejtőnk két jegyet nyer a koncertre.

(2009. március 27. 19:30 Művészetek Palotája – Fesztivál Színház (Budapest) - KLASSZ Tehetségek gálakoncertje; km.: Gyurina Zsuzsanna (barokk fuvola), Spányi Miklós (csembaló), Trio Ducento Corde, Ujszászi Kinga (hegedű), Andrea Fan, Marczi Mariann, Szilasi Alex (zongora), Győri Noémi (fuvola), Accord Quartet; C. Ph. E. Bach: e-moll szonáta, Wq. 124; Benda: G-dúr szonáta, op. 3 No. 1; Haydn: E-dúr trió, Hob. XV/28; Arvo Pärt: Fratres; Henri Dutilleux: Flute Sonatina; Brahms: f-moll kvintett, op. 34)

A játékban csak azok a bejelentkezett felhasználók vehetnek részt, akik a regisztráció során megadták teljes nevüket és postacímüket is.
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Még nem regisztrált? Ide kattintva megteheti!
A Fidelio.hu játék szabályzatát ide kattintva olvashatja el.
 
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

 

Aki a jogi kar helyett a szaxofont választotta

Joshua Redman pályája mesébe illő, és esélyes, hogy a Budapest Jazz Clubban tartandó február 15-i koncertje is az lesz.

Pénz hiányában bezár a Liceu

Egyelőre két hónapig találnak zárt ajtókat Barcelonában az operarajongók.

Egyre rohadtabb

Magyar Állami Operaház

Mármint a világ. Legalábbis Mohácsi János szerint, aki 18 év elteltével újra megrendezte a Csárdáskirálynőt. KRITIKA

Dörner és az első társulati ülés

Az igazgató szerint az esemény jó hangulatú volt, minden indulatos megnyilvánulás nélkül zajlott le. A színészek a hírügynökségnek nem nyilatkoztak.

Jandó Jenő 60

John Malkovich - The Infernal Comedy (fotó: Olga Martschitsch)

Február 1-jén ünnepelte kerek jubileumát a Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész.

Zsoldos Dávid: 'Meg kell tanulunk kooperálni és kompromisszumokat kötni'

Arts&Business

A Budapesti Kommunkációs és Üzleti Főiskola Arts and Business szakirányú továbbképzésének oktatói között a Fidelio alapítóját is ott találjuk.

Fischer Ádám levelet írt az EP-nek az Új Színház ügyében

Kulturális és sajtóbizottság nyílt nap a Parlamentben (fotó: MTI)

A karmester az Új Színház új igazgatójának hivatalba lépése alkalmából szerette volna felhívni a figyelmet a kinevezéssel kapcsolatos problémákra.

Kozma Péter: 'Jó ötletnek tűnt a Niagarán gumimatracon evezni''

James Ensor: A halál uralkodik a hét főbűn felett (KOGART Ház)

A tíz éves kArton Galéria és Múzeum tulajdonosa mesélt nekünk gyűjtőszenvedélyről, a 21. századról és mindenekelőtt a képregényről és a karikatúráról.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Miklósa Erika: Másképp

Eredeti ár: 3 962 Ft

Kedvezményes ár: 2 946 Ft

Liszt: Szt. Szaniszló oratórium, Requiem

Eredeti ár: 3 962 Ft

Kedvezményes ár: 2 946 Ft

Liszt Ferenc élete (8 DVD)

Eredeti ár: 5 080 Ft

Kedvezményes ár: 4 572 Ft

Four Bones Quartet: Crossroads

Eredeti ár: 2 946 Ft

Kedvezményes ár: 1 930 Ft