Július 2-án a Schleswig-Holstein Fesztivál Zenekar ad koncertet a Müpában Christoph Eschenbach vezényletével. Játsszon a Fidelióval és nyerjen két jegyet a koncertre!
|
|
Christoph Eschenbach vendégkarmesterként a világ leghíresebb zenekaraival és operaházaiban lép fel. Jelenleg a washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekar (National Symphony Orchestra) és a John F. Kennedy Előadóművészeti Központ kijelölt zenei igazgatója, ahol munkáját majd a 2010/2011-es évadban kezdi meg. Szoros kapcsolatban áll a Schleswig-Holstein Zenei Fesztivállal, amelynek zenekarát többször vezényli. A mostani zenei évad fellépései közül kiemelkedik együttműködése az Orchestre de Paris-val, ahol 2010 augusztusában a zeneigazgatói posztot is betölti majd, valamint turnéra indul a Londoni Filharmonikusokkal és a Drezdai Staatskapelle-vel, de fellép a Bécsi és New York-i Filharmonikusokkal és a San Franciscó-i Szimfonikus Zenekarral is.
A világhírű zeneszerző, Leonard Bernstein alapította amerikai mintára a Schleswig-Holstein Fesztivál Zenekart, amely a világ legjobb fiatal zenekari zenészeiből áll, akiket egy, az egész világra kiterjedő szigorú meghallgatási procedúra keretében választanak ki. Európa egyik leghíresebb klasszikus zenei fesztiválja keretében a fiatal zenészek lehetőséget kapnak arra, hogy nagy zenekari tapasztalattal rendelkező - így például a Berlini Filharmonikusoktól érkező - tanároktól és világhírű karmesterektől tanuljanak. Christoph Eschenbach 1988 óta dolgozik a Schleswig-Holstein Fesztivál Zenekarral, amelynek 2004 óta vezető karmestere.
Kérdésünk: Melyik évben rendezték meg első alkalommal a Schleswig-Holstein Fesztivált?
Ha a helyes választ június 28-áig megjelöli, sorsoláson vesz részt, amelyen öt szerencsés megfejtőnk két jegyet nyer a koncertre.
A játékban csak regisztrált felhasználóink vehetnek részt a bejelentkezést követően.
Mahler városai: Hamburg - Prága - Budapest
2010. július 2. 19:30
Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Km.: Schleswig-Holstein Fesztivál Zenekar
Vez.: Christoph Eschenbach
Erkel: Hunyadi László - nyitány
Mozart: C-dúr szimfónia, K. 338
Mahler: I., D-dúr "A titán" szimfónia
(fv)
Fidelio
4
Hozzászólás
Ajánlom a cikket







nézze mán + a nyerteseket az egyes pontyban én ugyan halat sose és gondolkozzon el miért nia du Dunkles Orthopaed
"Mia", - Doctor Úr - "Mia"!!!
mer? akvarellt kaptak? a niagarainiagaraiagarai is?
Nia afene!
A nyertesek: szorcsikp, lenszkij, Krenner Pálné, nia, MindaJudit
Gratulálunk!